Rejtő Jenő közkincsben - 2014 januárjától nem védi a szerzői jog Fülig Jimmy kalandjait

2014.01. 2. Jogi Fórum / Artisjus

2014. január 1-jétől nem védi a szerzői jog Rejtő Jenő műveit. A közkincsbe kerüléssel a jogutódok engedélye nélkül lehet a könyveket újból kiadni, megfilmesíteni, interneten közvetíteni – vagy éppen megzenésíteni, átdolgozni. Rejtő mellett azonban nemigen találunk más közismert alkotót a most lejáró védelmű szerzők között. Ez azt jelzi, hogy a művek többsége rövidebb élettartamú, mint a szerzői jogi oltalom.

Alaptétel: a szerzői jog a szerző halála után 70 évig védi az alkotásokat, és mindig december 31-éig tart a jogi oltalom. 2014. január 1-jétől tehát azon szerzők művei használhatók fel szabadon, akik 1943-ban hunytak el; a legismertebb ilyen alkotó Rejtő Jenő.

A jogi védelem lejárta azt jelenti, hogy a jogutódok többé nem gyakorolhatják szerzői jogaikat. Mostantól az ő engedélyük nélkül lehet felhasználni a regényeket. Egy dolog marad továbbra is sérthetetlen: a szerző névjoga. Ez azt jelenti, hogy továbbra sem állíthatja senki, hogy ő írta volna Senki Alfonz vagy Fülig Jimmy kalandjait.

Nemzetközi kitekintésben Szergej Rahmanyinov a legismertebb alkotó, aki szintén 1943-ban hunyt el. Mivel azonban ő szerzői életművének nagy részét még Oroszországban, 1918-as emigrálása előtt publikálta, és ott nem hetven, hanem ötven évig védettek a művek, mindössze hat utolsó műve áll jogi védelemben ez év végéig.

Hogyan számítódik a szerzői jogi védelmi idő?

A szerzői jog a szerző életében és halála után (post mortem auctoris) 70 évig védi a műveket. A periódus vége mindig az adott év december 31-ére esik, így az év kezdetén egyszerre kerül ki az oltalom alól valamennyi olyan mű, amelynek szerzője 1943-ban hunyt el.

Többszerzős művek esetén az utoljára elhunyt szerzőtárs halálától számítódik a védelmi idő. Ez vonatkozik például a zeneművekre, dalokra, nótákra is. Ezeknél tehát a zeneszerző(k) és szövegíró(k) közül a legkésőbb meghalt személy halálozási dátumát kell figyelni.

Külföldi művek jogi oltalma

Az Európai Unió államai egységesen szabályozzák a szerzői jogi védelmi időt. Az EU-n kívüli származású műveknél azonban nehezebb lehet a jogi védettség megállapítása. A vonatkozó nemzetközi megállapodás, a Berni Uniós Egyezmény szerint ha eltérő a védelmi idő a felhasználás helyén és a származási országban, mindig a rövidebb védelmi idő alkalmazandó.

Abban tehát biztos lehet a magyar felhasználó, hogy az 1943-ban vagy az előtt elhunyt szerzők művei Magyarországon szabadon felhasználhatók. A később elhunyt szerzők esetében is előfordulhat, hogy a védelmi idő már lejárt, de ennek megállapítása valamivel nehezebb feladat.

Egy konkrét példával élve: Szergej Rahmanyinov 1918 előtt keletkezett művei Oroszországban kerültek publikálásra. Mivel ott a szerző halála után 50 éves védelmi időt állapítanak meg, ezek a művek Magyarországon már 1994-ben kikerültek a szerzői jog alól. Amerikában és Nyugat-Európában megjelent utolsó művei azonban csak most, 2014. január elseje után használhatók fel engedélykérés nélkül.

Milyen szerzői jogok maradnak fent a védelmi idő lejárta után?

Egyetlen szerzői jog, a névjog marad fenn a védelmi idő lejárta után. A jogalkotó szerint ugyanis továbbra is fontos, hogy a műveket mások ne tulajdonítsák sajátjukénak. Ez a szabály inkább garanciális jelentőségű, a gyakorlatban még nem került sor egyszer sem a szerzői jogi törvény ezen passzusának bírósági alkalmazására.

Szerzemény, előadás, hangfelvétel

2013 fontos fejleménye volt a szerzői jogban, hogy az előadók és hangfelvétel-előállítók védelmi idejét az egész EU-ban 50-ről 70 évre emelték. Ez a változás azonban nem érintette a szerzők (alkotók) védelmét.

  • szerzők: haláluk után 70 évig
  • előadók: a hangfelvétel első forgalomba hozatala után 70 évig
  • hangfelvétel-előállítók: a hangfelvétel első forgalomba hozatala után 70 évig


Nem éledtek fel azonban a már lejárt védettségek. Tehát az 1962-ben vagy az előtt rögzített hangfelvételek továbbra is szabadon felhasználhatók.

Mindig külön kell figyelni, hogy a szerzői, illetve az előadói-előállítói jogok lejártak-e. Tehát pl. egy friss Mozart-felvétel felhasználásakor nem kell már gondolni az alkotó jogaira, de a felvételen közreműködő előadó és a kiadó jogai még élnek.

Magyar szerzők, akik 1943-ban hunytak el

Bálint Gyögy  - irodalom
Harsányi Zsolt - irodalom, könnyűzene
Hegedüs Lóránt - irodalom
Huber Gyula - könnyűzene
Kiss Lajos - irodalom
Komor Gyula - irodalom
Lovass Gyula - irodalom
Pásztor Béla - irodalom
Reichard Piroska - irodalom
Reinitz Béla - komolyzene
Rejtő Jenő - irodalom
Rékai Nándor - komolyzene
Salamon Ernő - irodalom
Stein Aurél - irodalom
Szabolcsi Lajos - irodalom
Tamássy Andor - könnyűzene
Zakál Dénes - könnyűzene

  • kapcsolódó anyagok
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
SZERZŐI JOG