A bankoknak ugyanolyan díjat kell felszámolniuk a külföldi euróutalásra, mint a belföldi utalásra, és átláthatóvá kell tenniük az átváltási díjat az új szabályok szerint. A Parlament csütörtökön 532 szavazattal, 22 ellenszavazat és 55 tartózkodás mellett elfogadta az eurózónán belül és kívül élő, banki utalást kezdeményező felhasználók közötti különbséget felszámoló szabályokat.

Míg ugyanis az eurózónán belül élő fogyasztók az egységes eurófizetési térség (SEPA) előnyeit élvezik (azaz egységes feltételek mellett utalhatnak pénzt attól függetlenül, hogy hazai vagy eurózónán belüli tranzakcióról van szó), az eurózónán kívüli uniós polgárok továbbra is magas díjat kénytelenek fizetni, ha eurót szeretnének utalni egy másik tagállamba.

Az Unión belül külföldre tartó euró-átutalások után felszámolt banki díjnak egy éven belül meg kell egyeznie a belföldi, hazai pénznemben történő utalás utáni díjjal (ez az úgynevezett „egységes díjak” szabály). Ha a tagállamok szükségesnek látják, akkor kötelezhetik a bankokat, hogy ugyanezt a díjat alkalmazzák az Unión belül másik országba irányuló utalásokra és az adott országon belül euróban történő utalásra is.

Átlátható átváltási díjak a kártyás tranzakciókra és a banki átutalásra

Az új szabályok azt is elérik, hogy a fogyasztóknak ezentúl ne kelljen a bankok által önkényesen megállapított, magas átváltási díjat fizetniük. Az ügyfelet ezentúl minden tranzakció alkalmával tájékoztatnia kell a banknak arról, hogy mennyi a felszámítandó átváltási díj a helyi pénznemben és a számla pénznemében. Az átváltási díjak követhetőbbé tétele érdekében az eladási helyen végzett tranzakció, és a bankautomatás pénzfelvét alkalmával ugyanazon az alapon számítják majd az átváltási díjat (EKB referencia-kamatláb plusz x százalék, a felárráta legfelső értékét a bankok határozzák meg).

A fogyasztók elektronikus úton: sms-ben, emailben vagy a bank webes felületén értesülnek majd az átváltás várható költségéről. Az értesítésekért nem számítható fel díj.

Banki átutalás esetén a bankoknak az utalás előtt kötelező közölniük az átváltás várható díjának összegét.

Eva Maydell bolgár néppárti képviselő szerint:

„Az eurózónán kívül élő 150 millió európai és az ugyanott működő hatmillió vállalat eddig sokkal többet fizetett az euróátutalásokért, mint az eurózónában élő társaik. Ennek most vége, és minden európai jelentősen kevesebbet fizet majd, ami összesen évente egymilliárd euró megtakarítást jelent. A roaming-díjak eltörlése után ez most egy újabb kis forradalom az Unióban.”

Háttér

100 euró külföldre utalásakor átlagosan az alábbi díjakat számítják fel a különböző eurózónán kívüli, uniós tagállamokban:

Ország                    2012     2017

Bulgária                 18,68 €  19, 98 €

Horvátország          n.a.        8,23 €

Csehország            9,50 €    8,71 €

Dánia                     2,17 €    2,69 €

Magyarország        15,32 €   5,93 €

Lengyelország         2,73 €   1,54 €

Románia                 12,58 €  11,19 €

Svédország             0 €         0 €

Egyesült Királyság  15,63 € 9,26 €

Külföldre irányuló, bankkártyás utalások és készpénzfelvétel az eurózónába tartozó uniós tagállamokból