Július elsejétől még több budapesti kaphat lakásrezsi-támogatást, az igénybevétel is egyszerűbbé vált – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán. A támogatás évente 24 ezer forinttal, havi 2 ezer forinttal csökkenti a fizetendő távhő- vagy a víz-, csatorna- és szemétdíj összegét.

A támogatásra egyebek mellett azok jogosultak, akik – vagy a velük egy háztartásban élők valamelyike – magasabb összegű családi pótlékban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, álláskeresési járadékban, nyugdíj előtti álláskeresési segélyben, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásban, ápolási díjban, gyermekek otthongondozási díjában, tartós ápolást végzők időskori támogatásában, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban, lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozók részére nyújtott települési támogatásban, időskorúak járadékában részesül, vagy a támogatás megállapításától számított 3 éven belül otthonteremtési támogatásban részesült.

A támogatásra szintén jogosultak azok a budapestiek, akik – vagy a velük egy háztartásban élők valamelyike – az álláskeresők nyilvántartásában szereplő munkanélküli, közfoglalkoztatott, nevelőszülő, a Nemzeti Eszközkezelő bérlője vagy védendő gáz-, áram- vagy vízfogyasztó.

A Főpolgármesteri Hivatal jelezte azt is, hogy azok a családok is jogosultak támogatásra, amelyek hátralékba kerültek közüzemi számláik kifizetésével.

A díjtámogatás számlajóváírással valósul meg. A díjtámogatás az első számlajóváírástól kezdve 12 hónapon keresztül jár.

A támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán, valamint a kerületi polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálati irodáján érhetőek el vagy le is tölthetők.