Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. február 8. péntek | Regisztráljon most!

A kismamák jövedelempótlékáról

2003. július 28. Vikman László <>

A gyes-jogvitaként is elhíresült per eseményeirõl és kimenetelérõl készült összefoglaló.

  • 2003. március 5.: Sajtóinformációk szerint százmilliárdokba kerülhet az államnak valaki figyelmetlensége, hét évig ugyanis elfelejtettek hatályon kívül helyezni egy jogszabályt, amelynek alapján havi hatezerhétszáz forint jövedelempótlék járt volna a kismamáknak a gyes mellett. Annak idején, a Bokros-csomagban kimondták a jövedelempótlék megszüntetését, de a rendeletet elfelejtették hatályon kívül helyezni, a pénzt viszont már nem utalták el senkinek sem. A jogerõs bírósági döntés nyomán most több mint félmillió kismama lehet jogosult a fejenként összesen nagyjából kétszázezer forintos jövedelempótlékra. Egy nap alatt most három kismama is pert nyert az ügyben. A Somogy Megyei Bíróság szerint a három kaposvári fiatalasszony jogosult a havi 6700 forintos jövedelempótlékra. A jogerõs, precedens értékû ítélet kötelezi az államháztartási hivatalt, hogy fizesse meg a kismamáknak a jogtalanul visszatartott támogatást és annak kamatait, fejenként összesen több mint 240 ezer forintot. A területi államháztartási hivatal a jogerõs ítélet ellenére sem volt hajlandó átutalni a bíróság által megítélt összeget. A kismamák ezért inkasszót nyújtottak be a hivatal bankszámlája ellen.
  • 2003. március 6.: A szaktárca illetékese szerint a jogszabályok alapján az 1996. április 14. után szült kismamáknak a gyermekgondozási segély /gyes/ mellett nem jár jövedelempótlék. Ezt az ellátást azok a gyermeküknek korábban életet adó anyák választhatták 1999. január 1-ig, akik a Bokros-csomag bevezetésével elveszítették jogosultságukat a magasabb összegû gyesre. Errõl Pordán Endre, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium /ESZCSM/ helyettes államtitkára szerdán Budapesten beszélt. A helyettes államtitkár a gyes és jövedelempótló jogosultságok kapcsán elmondta: a jövedelempótlékot - amelyet korábban a köznyelvben húspénznek neveztek - egy többször módosított 1979-es miniszter tanácsi rendelet szabályozta.

Ennek 1994-es módosítása határozta meg 6700 forintos összegben az akkori alacsony - egy gyerek után 800, két gyerek után 900, három vagy több gyerek után gyermekenként 1000 forint összegû - gyeshez tartozó jövedelempótlékot. Amikor a Bokros-csomaggal összefüggésben 1996 áprilisában a gyes összegét a mindenkori öregségi nyugdíj összegéhez kötve jelentõsen megemelték, egyúttal jövedelemhatárhoz is kötötték az ellátásra való jogosultságot. Azoknak az 1996. április 14. elõtt szült kismamáknak azonban, akik jövedelmük nagysága miatt elvesztették volna az addig folyósított gyesre való jogosultságukat, az akkori jogszabály lehetõséget teremtett arra, hogy egy nyilatkozattal választhassák a gyes korábbi, alacsonyabb összegét és az azzal együtt járó jövedelempótlékot. A gyes kétféle összege és eltérõ jogosultsági köre 1999. január 1-ig állt fenn, ugyanis az 1998-ban elfogadott egységes családtámogatási rendszer ismét alanyi jogú ellátássá tette a gyest 1999. január 1-jétõl.

A jogszabály szerint a régebben megállapított családi pótlékot a törvényben megjelölt összeggel kell folyósítani. Az ESZCSM illetékese kifejtette, hogy ettõl az idõponttól egyáltalán nem kapcsolódhatott a gyeshez a jövedelempótlék, 1996 áprilisa és 1999. január 1. között pedig csak azoknak az 1996. elõtt szült kismamáknak járt, akik ezt választották. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az az 1994-es rendelet, amely jövedelempótlékot rendelt a gyeshez, alacsonyabb rendû jogszabály, mint a törvény. Álláspontja szerint ezért arra alapítva az 1996 áprilisában és 1999 januárjában hatályba lépett törvényekkel szemben nem érvényesíthetõ jog. A tárca illetékese ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy elgondolkodtató, miért csak 2002 márciusában helyezték hatályon kívül az 1999. január 1-je után már teljesen indokolatlanul életben hagyott 1994-es rendelkezést.

  • 2003. március 11.: Az 1998 tavaszától 2002. március 7-ig gyesen lévõ kismamáknak a Területi Államháztartási Hivatalhoz /TÁH/ kell fordulniuk, hogy megkapják a gyes mellett járó, havi 6700 forintos jövedelempótlékot. Az Államháztartási Hivatal ugyanakkor a Legfelsõbb Bírósághoz /LB/ fordult jogorvoslatért. Amennyiben a Legfelsõbb Bíróság döntése nem hoz fordulatot az ügyben, az százmilliárd forintnyi kiadást jelenthet. Az LB megerõsítõ határozata esetén az állam fizetni fog - nyilatkozták a napokban kormányilletékesek. Azok a somogyi anyák, akik elsõként fordultak beadvánnyal a TÁH-hoz, már megkapták a választ. Többek kérvényét elutasították, mások ügyében az eljárást felfüggesztették. Ezek ellen az érintettek fellebbezést nyújtanak be.

Dr. Radovics Csilla ügyvéd szerint nehéz a kismamák dolga, ugyanis nincsen erre rendszeresített formanyomtatvány, így ügyfelei arra kényszerültek, hogy fejléc nélküli papírokon igényeljék meg az elmaradt jövedelempótlékot. Ezáltal bonyolult visszakövetni, ki és mire nyújtotta be igénylését. "A jogszabályok nem olyanok, mint a kivert kutyák, akik kimúlnak maguktól. Igenis meg kell azokat szüntetni. Az 1998. évi családtámogatási törvénykezésben, amelyre a TÁH hivatkozik, nem volt az új jogszabályban olyan zárórendelkezés, amely kimondta volna, hogy továbbiakban nem jár a GYES mellé a 6700 forintos jövedelempótlék" - mondta az ügyvédnõ. Még nem tudni, hogy a Legfelsõbb Bíróság mikor dönt az ügyben, ám az idõ sürget, mert az eljárási törvény szerint a TÁH-hoz érkezett beadványokra harminc napon belül válaszolni kell.

Dr. Radovics Csilla ügyvéd szerint a Legfelsõbb Bíróság sem fog más álláspontra helyezkedni, mint 2003. január 28-án a Somogy Megyei Bíróság a precedenst teremtõ három kismama ügyében, és a törvénysértést elismeri majd.

  • 2003. április 9.: A Somogy Megyei Bíróság néhány héttel ezelõtti jogerõs döntése nyomán eddig több mint 200 ezer kismama nyújtott be jövedelempótlék-igénylést államháztartási hivatalokhoz, ám azok elsõ fokon rendre elutasító határozatokat hoznak. Egyelõre hiába folyamodtak a kismamák jövedelempótlék-igényükkel az államháztartási hivatalokhoz, azok elsõ fokon elutasító határozatokat hoztak, mondván: nincs jogalapjuk a kérelmek teljesítéséhez. A Somogy Megyei Bíróság néhány héttel ezelõtti jogerõs döntése nyomán eddig több mint 200 ezer kérelem érkezett. A hivatal szerint azok, akik az új jogszabály hatálybalépésekor már gyesen voltak, választhattak, hogy továbbra is a régi szabályozás szerinti /egyébként kisebb/, vagy már az új elbírálás alapján megállapított gyest kérik-e. Az ÁHT szerint azokat - így a perben érintett kismamákat -, akik az új jogszabályok adta lehetõséget választották, nem illeti meg a havi 6700 forint jövedelempótlék.
  • 2003. április 25.: Az LB-re megérkezett két, az anyáknak kedvezõ jogerõs ítélet ellen az alperes államháztartási hivatal által benyújtott felülvizsgálati kérelem, és az egyiket már be is fogadta a LB. Az Legfelsõbb Bíróság tájékoztatása szerint Lomnici Zoltán fõbíró soron kívüliséget rendelt el figyelemmel az ügyben érdekeltek nagy számára, illetve arra, hogy a közigazgatási kollégium leterheltsége miatt az effajta perek akár két évig is elhúzódhatnak. Az LB illetékesei azonnal intézkedtek. Ennek köszönhetõen már akár a nyári ítélkezési szünet elõtt legfelsõbb bírósági döntés születhet a Somogy megyei anyák jövedelempótlékáról.
  • 2003. július 28.: Újabb eljárásokat indítottak kismamák az elmaradt jövedelempótlék ügyében. Tömegesen érdeklõdnek a kismamák a jövedelempótlékkal kapcsolatos további jogi lehetõségek iránt - nyilatkozta Dr. Radovics Csilla.

A Legfelsõbb Bíróság /LB/ közigazgatási perben hozott ítélete alapján az anyáknak jár ugyan a jövedelempótlék, de kamat nélkül és nem öt, hanem csak három évre visszamenõleg. E döntés alapján fizet majd a kormány is. Így azok kaphatják meg pénzüket, akik 2000. január 28. és 2002. március 7. között gyesen voltak. Radovics Csilla továbbra is kiáll korábbi álláspontja mellett, hogy nem három, hanem öt évre visszamenõleg és kamatokkal együtt jár az elmaradt juttatás. - A hozzánk fordulóknak azt a tanácsot adjuk, hogy polgári perben államigazgatási jogkörben okozott kár címén kíséreljék meg érvényesíteni igényüket azok, akik kamattal öt évre visszamenõleg akarják az elmaradt támogatást. Ha vállalják a perköltséget, a többség meg fogja kapni a pénzt - állította határozottan a jogásznõ.

  • kapcsolódó anyagok
AKTA
GYES