Author: vbala (Veres Balázs )

Független Rendészeti Panasztestület – egyetértés a jelöltekről

Független Rendészeti Panasztestület – egyetértés a jelöltekről

A tervek szerint február 18-án szavaz az Országgyűlés a Független Rendészeti Panasztestület öt tagjáról; az emberi jogi és a rendészeti bizottság kedden és szerdán egyhangúan döntött a jelöltekről, akikről a Parlament szavaz kétharmados többséggel – mondta Balog Zoltán (Fidesz), az emberi jogi bizottság elnöke a távirati iroda érdeklődésére csütörtökön.

OTP reakció a GVH észrevételeire

OTP reakció a GVH észrevételeire

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a tavaly év végén zárult eljárásában elfogadta az OTP Bank kötelezettségvállalását a 2003. június 16. előtt igényelt Forrás hitelek, illetve OTP Lakáshitelek havi 9000 forintos kezelési költség maximumának visszaállítására.

Fazekas Sándort választották az OIT elnökhelyettesévé

Fazekas Sándort, a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökét választotta meg elnökhelyettessé a távozó Varga Zoltán helyett az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) – jelentette be Lomnici Zoltán, az OIT elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.