A közösségi joganyag 5 ezer oldallal történő megkarcsúsítása, az üzleti szférának pedig 500 millió euróra becsült megtakarítás az Európai Unió új bürokráciamentesítő programjának eddigi eredménye – a Bizottság számítása szerint.


A közösségi joganyag 5 ezer oldallal történő megkarcsúsítása, az üzleti szférának pedig 500 millió euróra becsült megtakarítás az Európai Unió új bürokráciamentesítő programjának eddigi eredménye – a Bizottság számítása szerint.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából készített tanulmányt az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet. Célja, hogy adatvédelmi szempontból értékelje a közigazgatás informatizálásával kapcsolatos terveket, koncepciókat, megvalósítási tanulmányokat, kiemelten az elektronikus ügyfélazonosítás modelljeit és az ehhez a problémakörhöz kapcsolódó személyes adatkezelési megoldásokat.

A közösségi jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a szerzői jog hatékony védelmének biztosítása céljából előírják a személyes adatok polgári eljárás keretében történő hozzáférhetővé tételének a kötelezettségét.

Két üdülési jogot értékesítő vállalkozást marasztalt el a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Kereknap 2003 Kft. 5 millió forint, a Holiday Club Hungary Kft. pedig 2 millió forint bírságot kapott.
Január elejétől újra gőzerővel keresi a vámhatóság azokat a zömmel belföldön feladott postai csomagokat, amelyekről gyanítható, hogy kereskedelmi mennyiségű jövedéki terméket, főként cigarettát tartalmaznak.

Ez a hét a külügyminiszterek találkozójával indul, amelynek fő témája a koszovói rendezés lett volna, ám a szerbiai elnökválasztás miatt hivatalosan mégsem szerepel a napirenden. Az Európai Parlament mini-plenáris ülésén a postai liberalizációról szavaznak, míg az Európai Bizottság útjára indítja a fenntartható fejlődésről szóló hetet.

Büntetőügyekben közvetítői tevékenységre az eddiginél több esetben lenne lehetőség, de kevéssé ismert ez a jogintézmény, és a hatóságok sem élnek még elég gyakran ezzel az eljárással – vélekedtek a Zala Megyei Igazságügyi Hivatal szakmai napján részt vevők hétfőn Zalaegerszegen.
Jelen dolgozat arra törekszik, hogy átfogó képet adjon a szellemi alkotások, ezen belül a szerzői jog által védett szoftverek, audiovizuális alkotások és zenék megváltoztatott helyzetéről, amely az elmúlt két évtized technikai változásai és az internet elterjedése miatt alakult ki hazánkban. Napjainkban ugyanis egyre nagyobb figyelmet érdemel a világhálón zajló kommunikáció, a köz- és magánszférában mindinkább...
Az állami szervek iránti bizalom rendkívül fontos, mert annak hiánya a szélsőségek felerősödéséhez vezethet – mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint nem változott a lakosság körében a bíróságok megítélése.

A közelmúltban megjelent újságcikk és az alapjául szolgáló tanulmány nyomán élénk vita bontakozott ki a Komárom- Esztergom megyei bíróság körül, amelynek hatása lehet az egész bíróság rendszer megítélésére.