Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mai napon elfogadta Molnár Lajos egészségügyi miniszter írásban benyújtott lemondását 2007. április 6-ai hatállyal.


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mai napon elfogadta Molnár Lajos egészségügyi miniszter írásban benyújtott lemondását 2007. április 6-ai hatállyal.

Az Európai Bizottság tárgyalásokat kezdett az európai szabadalmi rendszerről, amellyel az EU innovációs képességének rovására menő, 20 éve tartó patthelyzetet próbál feloldani. A testület szerint a legjobb megoldás az egységes közösségi szabadalom bevezetése lenne.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. januárjában versenyfelügyeleti eljárást indított mind az öt magyarországi volt koncessziós vezetékes telefon szolgáltatást nyújtó vállalkozás (Magyar Telekom, Invitel, Hungarotel, Emitel, Monortel) ellen annak vizsgálatára, hogy megsértik-e a versenytörvény rendelkezéseit azzal, hogy ADSL-alapú szélessávú Internet szolgáltatást csak vezetékes telefon (PSTN) hozzáférési szolgáltatás igénybevétele esetén nyújtanak.

Az alpesi ország e hónap elsejétől büntetőjogilag szankcionálja a levélszemét küldését.
Három vádlott esetében helybenhagyta, míg a másik három vádlottnál megváltoztatta az I. fokon eljáró bíróság büntetési tételekre vonatkozó döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amely emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt emelt vád alapján indult.

A regionális politikáért felelős biztos, Danuta Hübner ma azt nyilatkozta, hogy az új kohéziós politika előkészületei teljes sebességgel zajlanak annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a fokozott növekedést és a minőségi foglalkoztatást az európai régiókban. A teljes kohéziós politika költségvetésének 90%-át képviselő programokról folynak jelenleg a tárgyalások. Danuta Hübnerrel közösen Vladimír ©pidla, a foglalkoztatásért, a szociális...
2007. április 12-én kezdi meg tevékenységét Kisinyovban, Moldávia fővárosában a magyar nagykövetség által működtetett Közös Vízumkérelem Átvevő Központ.

Április 22-ig választják meg a bíróságok népi ülnökeit a helyi és kisebbségi önkormányzatok. Csaknem ötezer, az első fokú bírósági ítélkezésben részt vevő ülnököt kell megnevezni.

Az önszabályozási megoldások előnyben részesítése alááshatja a pénzügyi szolgáltatások európai piacának gyors növekedését – állítja az EP egy friss jelentése.

Az elektronikus ügyintézés újabb lendületet kapott az Oktatási és Kulturális Minisztérium jogelődje által kiadott, a szakmai vizsgákra vonatkozó 20/2004. (VII. 27.) OM számú rendelkezésének köszönhetően, amelynek célja a számítógépes nyilvántartás bevezetése és a szakmai vizsgákra vonatkozó vizsgaösszesítő adatszolgáltatások továbbításának elektronizálása volt.