A nemzetközi gyakorlat szerint egyetlen ország szakhatóságai sem vizsgálják meg, hogy légterében valóban az előzetesen közölt céllal repülnek-e át a katonai, illetve az állami légi járművek – nyilatkozta a Katonai Légügyi Hivatal igazgatóhelyettese hétfőn az MTI érdeklődésére.
Author: vbala (Veres Balázs )
Módosult a választási eljárás törvénye: este 9-ig lehet szavazni április 12-én
Az Országgyűlés hétfői ülésén lefolytatta annak a képviselői önálló indítványnak a vitáját, amely az április 12-i, EU-csatlakozásról döntő referendum napján a szavazást 21 óráig teszi lehetővé.
Elfogadták az ügyvédekről szóló törvény módosítását
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn – 304 igen, 34 nem és 5 tartózkodás mellett – az ügyvédekről szóló törvény módosítását.
Internetguruk harcolnak a spam ellen
Az internet működésével és fejlődésével foglalkozó szervezetek már nem bírják tétlenül szemlélni az ártatlan internetezők és a gátlástalan hirdetők között dúló spamháborút, ezért a múlt héten úgy döntöttek, hogy beavatkoznak és eldöntik a csatát – írta a Wired.
APEH-adatmentés: hamarosan elkészül az ombudsmann jelentése
Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos két héten belül lezárja azt a vizsgálatot, amelyet az APEH tavaly nyári adatmentésével kapcsolatban indított. Korábban az APEH Üldözötteinek Szövetsége kérte az ügy kivizsgálását, mert az adóhivatal a kormány hivatalba lépése után teljes adatállományát külső adathordozóra mentette.
A Monster.com adatlopásra figyelmeztet
Az online munkaközvetítő cég webhelyén és e-mailben figyelmezteti ügyfeleit, hogy csak olyan személyes adatokat adjanak meg más munkaközvetítőknek, amelyek a munkavállaláshoz feltétlenül szükségesek.
Rendőrök előzetesben
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két rendőrt, akiket hivatali visszaélésmiatt mentettek fel állásukból Szolnokon – tudta meg a HavariaPress.
Kína hozzáférhet a Microsoft forráskódokhoz
Az amerikai szoftvercég korlátozott hozzáférést biztosít kínai szakértőknek a Windows forráskódjához. A Microsoft pekingi közlemenye szerint az erről szóló megállapodást a cégalapító Bill Gates egyik kínai látogatása alatt hozták tető alá.
Megkezdődött a November 17. pere Athénban
A November 17. (17N) nevű görög baloldali terrorszervezet 19 feltételezett tagjának pere nyílt meg hétfőn az Athén melletti Pireusz kikötővárosban lévő, szigorúan őrzött börtönben.
Hét és fél év börtön a zsaroló adónyomozónak
Hivatalos személyként, részben bűnszövetségben elkövetett zsarolásban és más bűncselekményekben bűnösnek találta és börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Városi Bíróság az APEH Tolna Megyei Nyomozóhivatalának egykori helyettes vezetőjét. A nem jogerős ítélet szerint a volt adónyomozó hét és fél év börtönbüntetést kapott.