A fővárosi főügyészség nyomozást rendelet el három budapesti kerület parkolási rendszere miatt. A VI., VII. és a VIII. kerület még 1999-ben hozta létre a fővárosi parkolás társulást, azért hogy plusz bevételhez jusson. Az üzemeltetésről szerződést kötött a Centrum Parkolási Kft-vel. Az ügyészség szerint ez törvénytelen volt.
Author: vbala (Veres Balázs )
Az Aurul elismeri objektív felelősségét a tiszai ciánszennyezésért
A felelősség és a kárérték megállapításának céljával folytatódott a Magyar Állam pere a tiszai ciánszennyezésért felelős romániai, ám részben ausztrál tulajdonú Aurul cég ellen a Fővárosi Bíróságon – jelentette az X-Press.
Új-Zéland tervei az online adózással
Az új-zélandi adóhivatal egyelőre még őrlődik, hogy a J2EE vagy a .Net képezze annak az ötéves programnak az alapját, amelynek célja lehetővé tenni az internetes adózást minden adófizető számára. Colin MacDonald, a hivatal rendszerfejlesztési igazgatója elmondta, hogy eddig a J2EE képezte az online projektek alapját, de döntés egyelőre nem születet a platformhasználatról.
Hunguest Rt.: lezárult a nyomozás
A rendőrség lezárta a Hunguest Rt vezetői ellen indított nyomozást. A céget néhány éve azért hozták létre, hogy az Üdültetési Közalapítvány, korábban a SZOT vagyonát kezelje, és a négy milliárd forintot érő, több mint háromszáz ingatlant fenntartsa.
Észtország: monumentális génbank?
Észtországi kutatók egyetlen génbankban akarják tárolni a balti állam alig 1,5 millió lakosának genetikai adatait.
Gyermek- és ifjúsági ombudsman
Még az ősszel kezdeményezi a parlamentben egy gyermek és ifjúsági ombudsmani hivatal létrehozását a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GyISM), az egészségügyi, szociális és családügyi, valamint az oktatási tárcával közösen.
Felszámoltak egy bordélyházat Siófokon
Vasárnap éjjel a siófoki rendőrök leleplezték, hogy az egyik helyi bár illegális bordélyházként működik. A szórakozóhelyen dolgozó táncos lányok 30 ezer forintért szexuális szolgáltatást nyújtottak a vendégeknek.
Törvénytervezet a nők és gyermekek védelmében
Még az idén a törvényhozás asztalára kerülhet az antidiszkriminációs törvényjavaslat, mely enyhítheti a családon belüli erőszakot elszenvedő nők és gyermekek kiszolgáltatottságát is. A családon belüli erőszakra, szexuális zaklatásra csak akkor derül fény, ha az események végzetesen elfajulnak – írja a Népszabadság.
Whiskys – csütörtökön kezdődik a másodfokú büntetőper
Ambrus Attila, az első fokon tizenöt év fegyházra ítélt whiskys rabló másodfokú büntetőpere csütörtökön kezdődik a Legfelsőbb Bíróságon.
Olasz vadászok pusztítják Európa keleti felének madárvilágát
Olasz vendégek vadászterülete lett napjainkra Kelet- és Közép-Európa. Csak az elmúlt két évben félmillió madártetemet foglaltak le az itteni országok hatóságai az olasz vadászok zsákmányából – írja a Magyar Hírlap.