Embercsempészeket és ázsiai menekülteket fogtak el szerda éjjel Debrecenben. A határőrök már hazafelé tartottak, amikor az úton feltűnt nekik egy gyanúsnak tűnő szembejövő autó és a szorosan mögötte haladó kisbusz, melyről az autós üldözés után kiderült: 26 menekültet szállít.
Author: vbala (Veres Balázs )
Texasban kivégeztek egy mexikóit
A kivégzés miatt Vicente Fox elnök elhalasztotta augusztus végére tervezett texasi üzleti útját és nem hivatalos találkozását amerikai kollégájával. A 33 éves férfi 1988-ban meggyilkolt egy dallasi titkosrendőrt. Halálos ítéletét annak ellenére végrehajtották, hogy 12 latin-amerikai és két európai ország kegyelmet kért számára.
Krasznai Józsefet százezer forintra büntették
Százezer forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Székesfehérvári Városi Bíróság szerdán Krasznai Józsefet, aki augusztus 1-jén a Fehérvár Televízió élő adásában megütötte a székesfehérvári cigány kisebbségi önkormányzat elnökét.
Elkészült a büntető törvénykönyv módosításának tervezete
Elkészült az Igazságügyi Minisztériumban a büntető törvénykönyv módosításának szövege, amely érinti többek között a terrorcselekmények, a “gyűlöletbeszéd” és a kábítószerrel visszaélés szabályozását; további egyeztetések után várhatóan szeptemberben kerül a kormány elé a tervezet.
Saját lakásuk a börtönük is
Előzetes letartóztatás helyett egyre gyakoribb a házi őrizet. Az érintetteknek ez jelentős kedvezmény, mindaddig amíg meg nem kapják a az őrzésről szóló, akár többmilliós számlát. Õket ugyanis senki nem tájékoztatja előre arról, hogy a háziőrízet az ő számlájukat terheli – értesült a Népszava.
Tömeges kilakoltatás Budán
Mindenféle bírói vagy jegyzői végzés nélkül tette a földdel egyenlővé tizenöt jogcím nélkülivé vált család otthonát a fővárosi II. kerület önkormányzata Budaligeten.
Rajtra kész a magyar bírósági informatika eddigi legnagyobb programja
Az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának képviselői és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) vezetése a mai napon ünnepélyes keretek között Székesfehérváron átvette az Albacomp Rt. közreműködésével kiépített bírósági informatikai tesztrendszert.
Traffipax a kukában: a rendőrök cáfolnak
A magyar rendőrök cáfolják, hogy kukába rejtett sebességmérővel dolgoznának. Az interneten napok óta láthatók olyan felvételek, amelyek szeméttárolóba szerelt traffipax készüléket mutatnak be.
Nyolcszázezren költségkímélő foglalkoztatásban
Hova tűnhetett több mint egymillió munkavállaló? – erre a kérdésre keresik a választ munkaerőpiaci szakemberek. Ennyi ugyanis a különbség az alkalmazottak és a foglalkoztatottak statisztikai létszáma között. Valójában persze senki nem tűnt el, többségük alighanem az úgynevezett költségkímélő foglalkoztatás kategóriába került át.
Õrizetben 11 rendőr vesztegetés miatt
Kedd délután az ügyészségi nyomozók őrizetbe vettek 11 Komárom-Esztergom megyei rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az M1-es autópályán pénzért elengedtek szabálysértést elkövető autósokat.