Author: vbala (Veres Balázs )

Amerika büntet az ukrán CD-kalózok miatt

Gazdasági szankciók bevezetésével akarja megbüntetni Amerika Ukrajnát, amiért évek óta nem tett lépéseket az audio- és vizuális termékek illegális másolásának visszaszorítására.

Átvert szereplők a Mónika-show-ban?

Zamecsnik Péter ügyvéd szerint a megtévesztett szereplők személyiségi jogi pert indíthatnak, egy kellemetlen meglepetésekre figyelmeztető formanyomtatvány-szerű szerződés nem elegendő az RTL eljárásának levédésére.

Magyar-ukrán egyeztetés a státusztörvényről

A magyar-ukrán kormányközi vegyesbizottság ülésén az ukrán fél megerősítette, hogy egyetértenek a státustörvény szándékaival. Erről a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője számolt be az InfoRádiónak. Szabó Tibor azt is közölte: abban is megállapodás született, hogy ellenőrizni fogják a végrehajtás folyamatát. A tanácskozáson szó esett a tiszamelléki járás létrehozásának lehetőségéről is, ahol a magyarok egy tömbben...

Boszorkánytörvény Romániában

Boszorkánytörvényt készül hozni a román parlament, hogy szabályozza az ország több, mint ezer boszorkányának munkáját. A tevékenység már adóköteles, hiszen ugyanolyan mesterségnek számít, mint bármi más.

A Microsoft beperelte a Lindows készítőjét

A Windows operációs rendszert fejlesztő Microsoft a napokban pert indított a Lindows nevű szoftvercég ellen, mivel az óriáscég szerint a társaság megsérti a “Windows” márkanevét.

ORTT panaszbizottság: nem kell az átvilágítás

Elmaradt az ORTT panaszbizottságának sajtótájékoztatója, mert a testület nem járult hozzá, hogy a soros elnök közölje: a tagok nem hajlandók átvilágíttatni magukat. Vasvári Erika korábban azt javasolta, hogy a bizottság minden tagja az ügynöktörvény alapján önként kérje átvilágítását, miután egyikőjükkel szemben felmerült a gyanú, hogy a kommunista titkosszolgálatnak dolgozott.