Author: vbala (Veres Balázs )

Borsodchem-ügyben megegyezett a felügyelet és a CIB

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a CIB Bank Rt. megállapodott, hogy véglegesen lezárják a közöttük folyamatban lévő, a BorsodChem Rt.-vel kapcsolatos jogvitát – derül ki a Magyar Tőkepiacban megjelent közleményből.

Még mindig nem működik az eKormányzat kiszolgálója

A vártnál sokkalta nagyobb érdeklődés miatt a tegnap megnyitott elektronikus kormányzati webhely szinte nyomban az indulás után leállt, és még most sem működik. A kiszolgáló a rendszert építő IBM eddigi megállapításai szerint lényegében a túlterhelés miatt állt le, s újraindításához, valamint biztonságos üzemeltetéséhez még további munka szükséges. Az IBM szerint a rendszer még a mai...

Az ombudsman nem vizsgálhatja az Országgyűlést

Várhatóan megszavazza a Parlament az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény módosítását. Az MSZP és a Fidesz konszenzusra jutott, mivel a legnagyobb kormánypárt elfogadta a szocialisták javaslatait.

A pereskedő államok nagyobb hozzáférést követelnek a Microsoft kódjaihoz

Annak a kilenc államnak a főállamügyészei, amelyek nem írták alá a szoftveróriás és az igazságügyi minisztérium megegyezését, pénteken sajtóértekezleten ismertették a bírósághoz eljuttatott 40 oldalas beadványuk tartalmát. Ebben többek között azt követelik, hogy a Microsoft tegye elérhetővé a Windows csomagolt alkalmazásoktól mentes változatát, és biztosítsa a nyitott hozzáférést az Explorer forráskódjához. A főállamügyészek elmondták, hogy...

Politikai hirdetés vagy kormánypropaganda?

Politikai hirdetés vagy kormánypropaganda – vitatkoznak a parlamenti pártok. A Fidesz visszautasítja, hogy kampányfogásnak szánta a napilapokban és a megyei újságokban megjelent, Országgyűlési Beszámoló címet viselő egész oldalas hirdetést, amely 37 millió forintba kerül az Országimázs Központnak.………….Mit tilt a médiatörvény? Az, hogy egy fizetett hirdetés az olvasó előtt fölfedje saját politikai “inkognitóját”, elsősorban politikai kultúra...

A cégvezetőket 25 milliárd dollárra perelik

Az Enron egyik nagyrészvényese 25 milliárd dollárra perli a vállalat 29 egykori és jelenlegi felső vezetőjét, mivel azt gyanítja, hogy a cég rettenetes pénzügyi helyzetével tisztában lévő menedzserei az összeomlás bejelentése – vagyis a tőzsdei árfolyam összeomlása – előtt suttyomban eladták részvényeiket.

Bírók uniós csatlakozása

Befejeződött szombaton Solt Pálnak, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének négynapos hivatalos horvátországi látogatása. A megbeszéléseken szó volt a bírák uniós csatlakozásra való felkészítéséről is. Solt Pál a találkozókon elmondta, hogy 2002-ben valamennyi magyar bíró közösségi jogi felkészítése megtörténik.