Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint indokolt lenne, hogy a választásokon a pártok a jelenlegi egymillió forintnál nagyobb összeget fordíthassanak kampányra. Az ÁSZ 2000. évi jelentéséről folytatott parlamenti vitában koalíciós és ellenzéki képviselők is fontosnak nevezték a közpénzek felhasználásának ellenőrzését és az államháztartási törvény korszerűsítését.
Author: vbala (Veres Balázs )
Médiaszabályozásról is tárgyalnak a Média Hungary konferencián
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Média Hungary 2001 konferencia, a hazai elektronikus médiumok legjelentősebb és legnagyobb létszámú szakmai tanácskozása. A május 22-24. között Tihanyban tartott találkozó kiemelt témája idén a médiaszabályozás és a digitális földfelszíni sugárzás lesz. Emellett rendeznek a Visegrádi Jegyzőkönyv témaköréhez kapcsolódó beszélgetéseket, médiasztárfórumot és közszolgálati elnöktalálkozót is.
Jogsértésre bukkant a KEHI az agrárcégeknél
A KEHI várhatóan május közepén végez az FVM irámnyítása alá tartozó Concordia Rt. vizsgálatával és valószínűleg pert indít az ügyben – értesült a Magyar Hírlap. A napilap úgy tudja, hogy a vizsgálatokkal kapcsolatban csak a hivatal elnöke nyilatkozhat és a tervek szerint 30 évre titkosítják a vizsgálati anyagot. A Népszabadság információi szerint Szabadi Béla volt...
A román alkotmánybíróság helybenhagyta a kisebbségi vitát kiváltott közigazgatási törvényt
A román alkotmánybíróság csütörtökön megállapította, hogy a parlament által elfogadott új közigazgatási törvény megfelel az ország alaptörvényének, így semmi akadálya, hogy Ion Iliescu államfő aláírja. A március első felében elfogadott törvény szabályozza, milyen körülmények között lehet és kell használni a Romániában élő nemzeti kisebbségek anyanyelvét a közigazgatásban.
Zöld út a státustörvénynek
A pártok többsége várhatóan megszavazza a jogszabályt júniusban.
Stumpf István a kormányzati portálról
Elkészült az internetes kormányzati portál koncepciója, annak tartalmát május közepén hozzák nyilvánosságra.Stumpf István elmondta: a kormány saját filozófiája szerint szeretné kialakítani a portál tartalmát, s beszállítóként számít az informatikai cégek tapasztalataira. A kancelláriaminiszter annak a reményének adott hangot, hogy az év végére elkészülő kormányzati portál utat nyit Magyarországon az állampolgárok és az üzleti szféra szereplői...
Újabb Fidesz-javaslat az egyházügyi törvény módosítására
A Fidesz parlamenti frakciója hozzákezdett egy olyan törvényjavaslat kidolgozásához, amely más európai országokhoz hasonló módon lehetővé teszi az egyházak számára biztosított lehetőségekkel visszaélő szekták elleni határozott fellépést – tudatta a Fidesz-frakció sajtóirodája csütörtökön közleményben az MTI-vel.
Népszavazás lesz a munka törvénykönyvéről?
Az MSZP népszavazást kezdeményez a munka törvénykönyve megváltoztatása érdekében, erről hétfőn értesíti az Országos Választási Bizottságot. A pontos szöveget még nem fogalmazták meg a szocialisták, de várhatóan nemcsak a munkatörvényről, hanem a nyugdíjrendszerről is feltesznek kérdést kezdeményezésükben. A munka törvénykönyvével kapcsolatos kérdés a munkaidő megszervezésével összefüggő szabályok megváltoztatására vonatkozik majd. Ha az MSZP hétfőn az...
Matáv – megtévesztő telemarketing-kampány
Szakértők szerint jogilag nem kifogásolható, de megtévesztő a Matáv hangpostafiók szolgáltatását hirdető telemarketing-kampánya. A szerződések ugyanis ráutaló magatartás alapján jönnek létre, azaz, ha az ingyenes szolgáltatást használó ügyfél nem jelez vissza, akkor automatikusan hangpostafiók előfizetővé válik. A Matáv levélben értesíti az előfizetőket a szolgáltatásról, majd telefonon felkeresi az ügyfeleket, és felajánlja a szolgáltatás kéthónapos ingyenes...
További adócsökkentést ígér a kormány
A kormány a 2004-ig szóló középtávú gazdasági programja szerint az időszak végére 5-6 százalékos inflációval, 4-6 százalékos gazdasági növekedéssel, valamint 2 milliárd euró folyó fizetési mérleghiánnyal számol. A gazdasági kabinet tegnap tekintette át az EU-csatlakozás megalapozását szolgáló anyagot. A kormány céljai közt szerepel, hogy a termelékenység növekedése mellett folytatódjon a bérek közeledése az EU bérszínvonalához....