Kategória: hír

Csődeljárást kérhetnek az MTV ellen

Felszámolási eljárást fontolgat a Labdarúgó Liga a Magyar televízió ellen. A köztévé több mint 400 millió forint jogdíjjal tartozik a ligának, vagyis a csapatoknak – írja a Magyar Hírlap.

A kormány alkotmány- és egyéb jogszabály-módosítási tervei

A kormány több ponton módosítani kívánja az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról (AB) szóló törvényt, új jogalkotási törvényt terjeszt a parlament elé, illetve módosítani tervezi a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokra vonatkozó jogszabályt is – közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Törvényesen működik a Kendermag Egyesület

Az ügyészség szerint nem törvénysértő a Kendermag Egyesület működése. A május 4-i, a könnyűdrogok büntethetősége elleni tüntetést szervező egyesületet egy konzervatív kör kezdeményezésére vizsgálták.

Jogszabálysértés történt a gépkocsitender ügyében

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) részben megsemmisítette az Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) által júniusban hozott döntést, ami 4,8 milliárd forint összértékű, 1.510 darab alsó- és középkategóriás személygépkocsi, valamint áruszállító tehergépkocsi beszerzésére vonatkozott.

Adóvizsgálat a Jukosznál

Az orosz ügyészség több orosz nagyvállalat, köztük az olaj-óriás Jukosz ellen rendelt el vizsgálatot. Oroszország legnagyobb magánkézben lévő vállalatát adócsalással vádolják. Politikai elemzők szerint Putyin elnök arra figyelmezteti az orosz gazdasági elitet, hogy maradjon ki a politikából.

Új szakirány a Szolnoki Főiskolán

Az elmúlt napokban – a Magyar Szabadalmi Hivatallal megkötött szerződés alapján – a szellemi tulajdon védelme lesz ez a szakirány. A megállapodás alapján a szellemi tulajdon védelme keretében az iparjogvédelelmi és a fogyasztóvédelmi ismereteket is elsajátíthatnak a diákok. A két féléves képzést először a szolnoki intézmény budapesti kihelyezett levelező és távoktatási tagozatán kezdik meg a 7-8. szemeszteren. A Magyar Szabadalmi Hivatal az elmúlt években öt-öt egyetemmel és főiskolával kötött a szolnokihoz hasonló megállapodást e tantárgy szélesebb körű elterjesztéséért.

Újabb evás határidő: július 14.

A második negyedévi árbevétel utáni adóelőleg megfizetése július 14-én hétfőn esedékes – írja a Népszava. Azon bevételek után kell a 15 százalékos adót megfizetni, amelyek ellenértéke június 30-ig befolyt, vagy június elseje előtt állították ki és még nem lettek kiegyenlítve. Nem szabad elfelejteni, hogy a bankszámlán jóváírt kamat után is kell adót fizetni. Az adóval egyidejűleg meg kell fizetni a különféle járulékokat is. Az APEH reményei szerint csökken azon vállalkozók száma, akik nem fizetnek előleget. A jövőben ugyanis továbbra is ellenőrizni fogják az ezt elmulasztókat. Különös figyelmet fordítanak majd azon vállalkozásokra, melyek ezen kötelezettségüknek már az első negyedévben sem tettek...

Kormányszóvivő az elektronikus aláírásról

Az elektronikus aláírásról szóló jogszabály célja, hogy a modern informatikai eszközök használatával egyszerűsíteni lehessen a cégbejegyzést – mondta a kabinet szerdai ülését követő szóvivői tájékoztatón, Budapesten Gál J. Zoltán.

Informatikai cégek a gazdasági bűnözés célkeresztjében

A kiberbűnözés és a gazdasági bűnözés más formái az ipar összes szektorát érintik, de a távközlési és informatikai cégek a leginkább veszélyeztetettebbek között vannak, állapította meg a PricewaterhouseCoopers kedden közzétett felmérése.

Törvényesen működik a Kendermag Egyesület

Az ügyészség szerint nem törvénysértő a Kendermag Egyesület működése. A május 4-i, a könnyűdrogok büntethetősége elleni tüntetést szervező egyesületet egy konzervatív kör kezdeményezésére vizsgálták.