Az otthon dolgozókra vonatkozó szabályok átfogó, törvényi szintű rendezése még várat magára.
Kategória: hír
Fegyveres önvédelemhez való jog a cseh alkotmányban
A szenátus jóváhagyta az Emberi Jogok Listájának bővítését.
Egységesen magas SMS-díjak a magyar piacon
Ágazati vizsgálatot indít az NMHH a verseny korlátozódásának veszélye miatt.
A Közbeszerzési Döntőbizottság százmilliós bírságot rótt ki
Százmillió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság a XIX. kerületi önkormányzatra, mert egy 3,6 milliárd forintos közbeszerzési eljárást jogsértő tartalommal írt ki.
GVH eljárás egy kavicspiaci szereplővel szemben
A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást.
Uniós hatáskörbe tartozik-e a tagállamok igazságügyének szervezése?
A lengyel alkotmánybíróság megerősítette a lengyel jog elsőbbségét.
Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom
Nemzetközileg csökken a nemek közötti szakadék a szabadalmi bejelentések arányában, az SZTNH adatai szerint pedig a hazai eredmények is jövőbemutatóak.
A klímavédelem költségei nagy terhet jelentenének a háztartásoknak
Az Európai Bizottság (EB) klímavédelmi javaslatcsomagja nagy terhet jelentene a háztartásoknak, ezért ezt ilyen formában Magyarország nem tudja támogatni - mondta Steiner Attila, az ITM àllamtitkàra.
Javított a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Az Állami Számvevőszék felhívására már az ellenőrzés folyamatában több területen intézkedett a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke a feltárt hiányosságok kiküszöbölése érdekében.
Peking rágalomnak nevezte a Microsoft Exchange-kibertámadásokkal kapcsolatos vádakat
Rágalomnak nevezte Peking az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió vádját, hogy a Microsoft Exchange-szerverek elleni kibertámadás-sorozatot a kínai vezetés parancsára hajtották végre.
A V4-ek segítenek Litvániának a migráció visszaszorításában
A visegrádi négyek (V4) - amelyek ellenzik a kötelező betelepítési kvótát, Brüsszel bevándorláspárti politikáját - megállapodtak, hogy segítséget nyújtanak Litvániának a Fehéroroszországból érkező migráció visszaszorításában.
Az EU meghosszabbította a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló korlátozó intézkedéseket
Az Európai Unió Tanácsa további hat hónappal megújította a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló uniós jegyzéket.