A szakértők szerint a szoftveróriás Microsoftot perelő kilenc amerikai állam hibát követett el, amikor olyan stratégiát folytatott, amely megakadályozta egy igen jelentős bizonyíték bemutatását.
Kategória: hír
Súlyosbították a Korda-gyilkos ítéletét
Súlyosította a Legfelsőbb Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletében annak a férfinak a büntetését, aki megölte Korda Istvánt, az Antenna Hungária egykori elnökét, illetve egy törökbálinti postást.
Szigorú internettörvény készül Törökországban
Kedden elfogadhatja a török törvényhozás azt a javaslatot, amely szigorú állami ellenőrzés alá vonná a médiát. A jelenlegi török médiatörvény enyhén szigorított formája előirná a minden weboldal nyomtatott formában történő bemutatását a megfelelő állami hivatalnak. A törvény amellett, hogy ellehetetleníti a török internetes gazdaságot, valószínűleg Törökország EU-csatlakozási törekvéseit is nagyban hátráltatja. Törökországban jelenleg körülbeül kilenszázötvenezer dial-up-os internetező és kétezerötszáz vállalati internetelőfizető van.
Elzavarják a prostituáltakat Nyíregyházáról
Megszűnik a nyíregyházi türelmi zóna, mielőtt működni kezdett volna. A város vezetése ugyanis még májusban visszavonja a zónát kijelölő rendeletet, amely júniusban lépett volna hatályba. Miskolcon viszont továbbra is működik az ország egyetlen türelmi zónája.
Nem sikerült a marihuána csempészés
A vámosok mintegy tízmillió forint értékű labdacsokba préselt marihuánát foglaltak le hétfőn a késő esti órákban a hegyeshalmi határátkelőnél.
Pert vesztett a Blikk Kósával szemben
Helyreigazításra kötelezte a Blikk című napilapot a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletével abban a sajtó-helyreigazítási perben, amelyet Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere kezdeményezett.
Megszüntették a nyomozást a Gresham-ügyben
A Gresham-palota ügyében befolyással üzérkedés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága bűncselekmény hiányában megszüntette. Eszerint Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt cége jogszerű szerződést kötött a Gresco Rt-vel és nem akarta jogellenesen meggyőzni a kerületi képviselőket a Gresham palota eladásának előnyeiről.
Szerdán lesz az új Országgyűlés alkuló ülése
Az új Országgyűlés szerdai, alakuló ülésén Mádl Ferenc köztársasági elnök javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, és a képviselők megválasztják az Országgyűlés tisztségviselőit.
Több adócsaló – kisebb csalási érték 2001-ben
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az elmúlt év folyamán összesen 1078 esetben, 1190 személy ellen kezdeményezett büntetőfeljelentést. A feljelentések összesen 8,3 milliárd forint elkövetési értékre vonatkoztak, ami 10,8 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi időszakban volt.
Meghalt az eutanáziáért harcoló brit nő
Természetes halállal halt meg a hétvégén az a teljesen béna brit asszony, aki hónapok óta harcolt azért, hogy férje segítségével véget vethessen életének. Mind a brit, mind az európai emberjogi bíróság elutasította kérelmét.
A Microsoft is prezentálta utolsó tanúját
A pereskedő államok 15, a Microsoft 18 tanút idézett be érveinek alátámasztására. Pénteken lezárult a Microsoft utolsó tanújának, John K. Bennett, a Coloradói Egyetem számítástudományi professzorának meghallgatása, akit az államok ügyvédje, Steven Kuney sem tudott megingatni azon véleményében, hogy a Windows lecsupaszításának követelése túlzó, értelmetlen és indokolatlan.
Felfüggesztett börtön csecsemőgyilkosságért
Egy év és nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta hétfőn a Vas Megyei Bíróság azt a 27 éves nőt, aki 2001 novemberében Bérbaltaváron halott csecsemőt szült, a tetemet pedig a kukába dobta.