Az Európai Unió a közép- és kelet-európai tagjelöltek közül utolsóként Romániával szemben is feloldotta a vízumkényszert. A bel- és igazságügyi miniszterek tanácsának pénteki ülésén hozott döntés jövő év január 1-jén lép érvénybe. Az ülésen elfogadott állásfoglalásuk szerint a miniszterek arra a következtetésre jutottak, hogy Románia “pontos és konkrét” kötelezettségeket vállalt határai biztonságának szavatolására és az uniós tagországokba irányuló illegális bevándorlás megfékezésére. Reményüket fejezték ki, hogy a bukaresti kormány ezzel kapcsolatos legutóbbi intézkedései a helyzet “valódi javulását” eredményezik. Az Európai Bizottság még júniusban javasolta a tanácsnak, hogy a jövő évtől kezdve mentesítsék Románia állampolgárait a vízumkötelezettség alól, ha az unió 15...
Kategória: hír
Dávid Ibolya Washingtonban tárgyal vízumügyekről
Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter csütörtökön Washingtonban két amerikai tárgyaló partnerének is felvetette, hogy nagyon hosszadalmas, illetve elutasítás esetén fellebbezési lehetőséget valójában nem nyújtó eljárásrend alapján intézi az Egyesült Államok a magyar állampolgárok vízumkérelmeinek ügyét.
Vámorgazda aranyárus egy budapesti kórházban
Csempészet és vámorgazdaság bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Vám-és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága egy asszony ellen, akit akkor füleltek le, amikor külföldi fémjellel ellátott, aranynak látszó ékszereket árusított egy budapesti kórházban – tudatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a vámosok már korábbról ismerték a nőt, mivel a rendőrség Teve utcai székházában is értékesített korábban feltehetően arany ékszereket. Ismertette: a kórházban árusított ékszerek származását és vámkezelését nem tudta igazolni az asszony. Azt állította, hogy egy ismeretlen férfi megbízásából árusította a tárgyakat. A vámnyomozók házkutatást tartottak a nő lakásán, ahonnan további...
Börtönbüntetésre ítéltek egy mobiltelefon-csalót
Négy évbörtönbüntetésre ítélt a Csongrád Megyei Bíróság csütörtökön egy szegedi férfit, akiről bizonyítottnak látta, hogy fiktív cégek nevére 28 mobiltelefont vásárolt, s a szolgáltatónak okozott kár meghaladta a 3 millió forintot. A jogerős ítélet alapján a vádlottnak meg kell fizetnie az okozott kárt, s annak kamatait is. A vádirat szerint a 32 éves szegedi K. Ferenc még 1998 elején állítólag egy jugoszláv férfitől kapta a megbízást arra, hogy vásároljon mobil készülékeket, s kössön a vonalakra előfizetési szerződést. A vádlott teljesítette a megbízást, három alkalommal összesen 28 készüléket vett, s ugyanennyi előfizetési szerződést kötött nem létező cégek nevére. Vallomása szerint a...
Az új ombudsman első ügye lehet a hazugságvizsgálat
Ha a parlament megválasztja, akkor az adatvédelmi biztosi poszt várományosa megvizsgálná a hazugságvizsgáló készülékek munkahelyi alkalmazását. A Magyar Posta tegnapi közleményében leszögezte: jogi szakértőik nem emeltek kifogást a poligráf alkalmazása ellen.
Az EU betiltja a kéretlen e-mail-, fax- és telefonhirdetéseket
A terrorizmus elleni harcban egyes esetekben korlátozni akarják az adatvédelmet is
Fél élet ártatlanul a börtönben
Három amerikai férfi ártatlanul rács mögött töltötte eddigi élete felét, de most végre kiszabadult – jelentették csütörtökön amerikai lapok. A sajtójelentések szerint a most szabadon engedett három fekete bőrű (jelenleg 29, 31, illetve 32 éves) férfit életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték 1986-ban. Az volt a vád ellenük, hogy közösen megerőszakoltak és megöltek egy fiatal nőt Illinois szövetségi államban. Egy DNS-vizsgálat derítette ki most, hogy nem ők követték el a tettet. A DNS-vizsgálatok bűnügyi alkalmazásának bevezetése óta 98 egyesült államokbeli fogolyról derült ki (rendszerint sok-sok letöltött börtönév után), hogy ártatlan – írta a lapjelentéseket ismertető dpa. A hatóságok most azt a felmerült gyanút...
Korompai Nikolett szabadlábon
Szabadlábra helyezték a Concordia-ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Korompai Nikolettet. Volt élettársa, Simon László sajtóértesülések szerint Izraelben bujkál. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azonban az RTL Klubnak elmondta: izraeli hivatalos jelzés szerint Simon László nem lépett Izrael földjére.
Törvénytelenül hallgatták ki Nógrádi Ádámot?
Ügyvédje szerint törvénytelen eszközökkel próbálják beismerő vallomásra bírni az előzetes letartóztatásban lévő Nógrádi Ádámot.
Túlfizetés miatt pereskedik Győr az ÁPV Rt.-vel
Az ÁPV Rt. beperelte a győri önkormányzatot. A vitát egy Legfelsőbb Bírósági határozat váltotta ki, miszerint az egyik győri nagyvállalat privatizációja után az ÁPV Rt. több pénzt fizetett a városnak, mint amennyi járt volna. A túlfizetést azonban most, három év után kamatostul akarják visszakapni. Ez a győri polgármester szerint jogalap nélküli gazdagodás. Az ÉGÁZ Rt. privatizációjából a belterületi földek után pénz járt az önkormányzatnak. Ezt az ÁPV Rt. ki is fizette 1997-ben. Pár évvel később a legfelsőbb bírósági határozat szerint azonban túlfizetés történt. Akkoriban a gyanúsan magas összeget kifogásolta a győri polgármester is és e miatt észrevételt tett a privatizációs...
Négy év börtön a 3 milliós telefonszámláért
Négy év börtönbüntetésre ítélt a Csongrád Megyei Bíróság csütörtökön egy szegedi férfit, akiről bizonyítottnak látta, hogy fiktív cégek nevére 28 mobiltelefont vásárolt, s a szolgáltatónak okozott kár meghaladta a 3 millió forintot. A jogerős ítélet alapján a vádlottnak meg kell fizetnie az okozott kárt, s annak kamatait is. A vádirat szerint a 32 éves szegedi K. Ferenc még 1998 elején állítólag egy jugoszláv férfitől kapta a megbízást arra, hogy vásároljon mobil készülékeket, s kössön a vonalakra előfizetési szerződést. A vádlott teljesítette a megbízást, három alkalommal összesen 28 készüléket vett, s ugyanennyi előfizetési szerződést kötött nem létező cégek nevére. A vádlott...
Vesztegetésen értek tetten egy adóellenőrt
Vesztegetésen tettenért adóellenőr ellen indított eljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Az 50 éves adóellenőr 200 ezer forintot kért egy vállalkozótól azért, hogy a nála tartott ellenőrzés ne tárjon fel hiányosságokat. Még fizetési kedvezményt is adott a vállalkozónak, 50 ezret a jegyzőkönyv átadásakor, a maradékot pedig karácsonyig kérte. A vállalkozó azonban értesítette a rendőrséget, így amikor az első részletet adta át az ellenőrnek a nyomozók tetten érték a revizort, és az előre feljegyzett sorszámú bankjegyeket megtalálták nála. A Csongrád Megyei Bíróság határozata értelmében a gyanúsított szabadlábon védekezhet.