Sziasztok!
kérdésem a következő: mi a különbség a kereset, illetve az illetménykiegészítés között?
Közalkalmazottakról van szó.
A Kjt. 67. § (1) bek. szerint a közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet.
Ez eddig rendben van.
Nem tudom ismeri e valaki az IMI munkaügyis programot. Ebben készülnek a kinevezések meg más munkaügyis dolgok.
A közalkalmazott kinevezési okmányán többek között szerepel a garantált illetmény, majd ez az összeg kerekítve, meg illetmény összesen. Ez tulajdonképpen a szorzó alapján kijött összeg.
Ez alatt vannak az illetménypótlékok (vezetői, munkaközösség vezetői stb.)
Majd a keresetkiegészítés (kiemelt munkáért járó)
Végül van az illetménykiegészítés, de úgy hogy ezen címszón belül szerepel a határozott időre szóló keresetkiegészítés.
Ez zavart be. Mert akkor van egy keresetkiegészítés és van az illetménykiegészítésen belüli keresetkiegészítés.
Melyikre melyik jogszabályhely vonatkozik.
Én a fenti 67.§-t vonatkoztatnám ide.
Remélem érthető voltam.
Várom a válaszokat, köszönöm.