Mire számíthatunk?


mi2en # 2010.01.18. 09:01

Páromat másfél éve feljelentette egyik rokonom. Mondván, hogy Ő súlyos testi sértés okozott számára (melyet én nem neveznék annak). Az ügy elég bonyodalmas és hosszú úgyhogy nagyon nem részletezném. A rendőrségen az eset megtörténtét követő 3. napon tett feljelentést és szintén ugyan azon napon vetetett látleletet is, melyben megállapította az orvos, hogy egy kis porc, vagy csont darab letört egy ujj percéről, és ezen sérülés maradandó, mely akadályozza a munkavégzésben, három hétig gipszben kell lennie és rehab.-ra is járnia kell. A nyomozás lezártával a rendőrség átadta az ügyet a nyomozó ügyészségnek. Az ügyészség 1 hónap elteltével lezárta az ügyet és megszüntette az eljárást. Azonban az ún. sértett pót-magánvádat nyújtott be a bíróságra.
Az a kérdésem, hogy mire számíthatunk, a bíróság figyelembe veszi a rendőrségen tett tanúvallomásunkat, illetve hogy az ügyészség megszüntette az eljárást? Ugyan is párom Önvédelem miatt rúgott felé azonban azt tisztán láttam, hogy nem találta el. Viszont felmerült bennünk, hogy az illető akkor sérülhetett meg mikor is gépjárművünket ütlegelte, ezt kihallgatásunk során jegyzőkönyveztettük is. Bár akkor a párom kapott egyet a sértettől ököllel a fejére, amitől egy-két napig rendesen fájt e feje, bár ezt nem jegyzőkönyveztettük mert nem tartottuk fontosnak, ugyan is nem mentünk vele orvoshoz.
Valamint akkor este mi is tettünk feljelentés, amely már lassan egy éve nyomozó ügyészségen van, és semmi papírt nem kaptunk, hogy meghosszabbították-e, lezárták-e egyáltalán mi van.

ObudaFan # 2010.01.18. 13:51

Figyelembe veszi, de kötve nyilván nincs hozzá. Mindenesetre a sikeres pótmagánvád ritka.

sunbaluka # 2010.03.18. 18:52

üdv Mindenkinek. Rablási kisérletet követtem el. Egy papirt csúsztattam be egy pénzváltó ablakán amin azt irtam hogy fegyver van nálam adja át a pénzt. A hölgy húzta az időt és nem adott pénzt. Én fogtam magam és eljöttem. Megjelent a képem az interneten 1hét múlva. Besétáltam a rendőrségre feladtam magam elmondtam mindent és hangsúlyoztam hogy saját magamtól jöttem el nem kényszeritett senki. Fegyver nem volt nálam. Azóta is dolgozok ugyanott nem rúgtak ki szerencsére. Mire számithatok? 2gyerek és feleségem van meg rengeteg hitel. Előre is köszönöm.

ObudaFan # 2010.03.19. 13:11

Szerintem legvalószínűbb, hogy egy felfüggesztett szabadságvesztésre.

Beegee # 2010.03.26. 15:26

Igaz én nem vagyok ügyvéd csak ismerek ilyesmi ügyet, gyerek is van, hitel is van, rohadtul nem érdekel senkit. Minden attól függ hogy az ország melyik területén vagy, melyik bíróság , melyik bíró stb. Sajnos ez van de ez így igaz. Lopás , ahol minden megtérült 2 és fél év ezzel szemben súlyos testi sértés, maradandó szemkárosodás 1 és fél év. Ugyanaz a bíró. Erről ennyit , gusztustalan.

butácska # 2010.04.04. 10:55

Nagyobb értékű névre szóló üdülési csekkem van. Sok hirdetést látok hogy ilyet vennének. Nagyon jó is lenne, de másrészt meg félek hogy mi van akkor ha éppen én buknék le. Ha megbuknék ennek milyen következménye lehetne és milyen következménye lenne a vevőnek?

Amedis # 2010.04.07. 08:50

Üdv!

Tavaly nyár közepén történt velünk (negyedmagammal) egy eset. Hétköznap éjjel sétáltunk az utcán, és egy durván 8 főből álló csoport egyik tagja az utca másik feléről odakiáltott hozzánk, provokáció gyanánt. Mi nem reagáltunk, hiszen úgymond "ismerjük az ilyet". Mentünk szépen tovább. Ám az illető odajött hozzánk, hőbörgött, majd meg is ütött bennünket többször, később a társaság többi tagja is csatlakozott az ütlegeléshez.
Nos látszólag 14-17 év közöttiekről volt szó, és mivel az ütéseik sem voltak túl fájdalmasak (gyk. gyengék voltak), nagykorúak is voltunk, jobbnak láttuk nem visszaütni. Ezzel nem is volt gond, de mint tudjuk a gyenge ütés jó helyen is találhat, így egy barátom szeme bevérzett, és perceken át nem látott semmit. Később a társaság otthagyott minket. Kihívtuk a mentőket és a rendőrséget, a mentők bevitték a srácot, a rendőrökkel beszélgettünk, ám nem mentek a társaság után (mondván, hogy már úgyis biztos leléptek). Bementünk a rendőrségre megtudni, mit tehetünk ilyenkor, bár a huzavona nem hiányzott, csak informálódtunk. Később felhívtak bennünket, hogy lesz tárgyalás, mert végülis azonosítottuk a tettest, és kiderült, több hasonló ügyük is volt.
Megkaptuk az idézést májusra a tárgyalásra, én mint tanú. A nevem titkos. Érdekelne, hogy mire számíthatok.
Elsősorban azért, mert az marhára nem hiányzik nekem, hogy elmegyek tanúként, elmondom ami történt, aztán nem történik velük semmi, ellenben jön a bosszú, hogy "piszkáltuk őket", aztán újra meg újra velük találjuk szembe magunkat. Erre nincs szükségem.
A vádlott ott lesz a tárgyaláson? Garázdasággal vádolják, de mit kaphat egyáltalán? Nem múlt még el 18 (tudomásom szerint).

Köszönöm a válaszokat!

ObudaFan # 2010.04.07. 10:44

Ott lesz. Hogy mit kaphat, az nagyban függ az előéletétől.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.07. 10:47

Garázdaság? Miért nem testi sértés?

Nem szeretem én az ilyen szép kerek, cizellált történeteket. Mindig a mi kedves házi grafománunk jut róluk eszembe.

Amedis # 2010.04.07. 10:59

Én sem szeretem őket, de úgy gondoltam "ide ez illik". Hogy miért garázdaság és miért nem testi sértés nem tudom, nem értek hozzá. Ahogy mondtam, igazából nem is tudtunk róla hogy elindult az eljárás (bár valószínűleg ez a mi hibánk, hozzá nem értésünk miatt lehet).

Másik kérdés. Valaki említette nekem, hogy kérhetem, hogy ne legyen jelen. Kérhetem? Teszem azt a további kellemetlenségek elkerülése végett, stb.

Köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.07. 11:03

Nem kérheted. Joga van a védelemhez, beleértve azt is, hogy a tanúvallomást meghallgassa, a tanúnak kérdéseket tegyen fel. Aki fosik, ne tegyen feljelentést.

(Van olyan, hogy védett tanú, aki nem a tárgyaláson tesz vallomást. De azt nem ilyen piszlicsáré ügyben engedélyezik, hanem tucatnyi halottat is magában foglaló maffiaperekben.)

tomass # 2010.04.08. 10:51

Helló Mindenkinek!

Szeretnék információt kérni: Büntetlen előéletű voltam, soha nem volt semmi dolgom a hatósággal sem, idáig. 2 éve elkövettem egy nagy marhaságot, sikkasztottam a munkahelyemről 1,2millió értékben, az összeget azonnal megtérítettem a sértettnek, így anyagi kár nem keletkezett, valamint maximálisan beismerő vallomást tettem és együttműködtem a hatóságokkal.
Gondolom az elkövetési érték miatt letöltendő börtönt fog kérni az ügyész, Kérdésem az lenne: számít is valamit hogy megtérült a kár azonnal, és hogy beismerő vallomást tettem? Mert az ügyésznek csak a beismerő vallomásom a bizonyítéka a perben, semmi más.
Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.08. 11:13

Számít, mindenképpen csökkentő tényezőként veszik figyelembe a büntetés kiszabásánál.

Dr.Attika # 2010.04.08. 11:45

Ha volt közvetítői eljárás, akkor nincs büntetés. Ha nem volt kérni kell és akkor sem lesz büntetés.

tomass # 2010.04.08. 20:40

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor

Köszönöm a választ. Az ügyvédem állítja hogy felfüggesztett börtönt fogok kapni, mert az anyagi kár azonnal megtérült, és beismerő vallomást tettem, de valahogy én letöltendőre saccolok, bár mint írtam feddhetetlen voltam előtte. Igazából nem értem, más emberölésért felfüggesztettet kap én meg letöltendőt....

ekieki04 # 2010.04.13. 10:13

Tisztelt Jogi Fórum!
Pár nappal ezelőtt lopásért elkaptak (22000ft értékben), végig együttműködtem.
A rendőrségre még be kell mennem adategyeztetésre, aztán lesz tárgyalás. Mennyi és milyen büntetésre számíthatok? Ezelőtt bűntetlen előéletű voltam, nem volt semmi ügyem.
Mennyi lehet a pénzbírság, amit majd a bíróság rám ró?
Válaszukat köszönöm előre is!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.13. 11:31

Kérj közvetítői eljárást, akkor lehet, hogy nem is lesz büntetés.

ekieki04 # 2010.04.13. 12:38

Kedves Kovács_Béla_Sándor!
Köszönöm gyors válaszát!
Mit jelent pontosan ez a közvetítői eljárás?
Ügyvédet kell fogadni? Vagy mit takar?
Hálás lennék, ha leírná!
Előre is köszönöm!

ObudaFan # 2010.04.14. 10:41

Be. 221/A. § (1) A közvetítői eljárás a személy elleni (Btk. XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk. XIII. fejezet), illetőleg a vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet), ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt, a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás.
(2) A közvetítői eljárás célja, hogy a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítse. A közvetítői eljárásban arra kell törekedni, hogy a gyanúsított és a sértett között - a gyanúsított tevékeny megbánását megalapozó - megállapodás jöjjön létre. Az ügy közvetítői eljárásra utalásának a büntetőeljárás alatt egy alkalommal van helye.
(3) Az ügyész hivatalból, vagy a gyanúsított, a védő, illetőleg a sértett indítványára az eljárást legfeljebb hat hónapi időtartamra felfüggeszti, és az ügyet közvetítői eljárásra utalja, ha

  1. a Btk. 36. §-a alapján az eljárás megszüntetésének vagy a büntetés korlátlan enyhítésének lehet helye,
  2. a gyanúsított a vádemelésig beismerő vallomást tett, vállalja, és képes a bűncselekménnyel okozott sérelmet a sértett által elfogadott módon és mértékben jóvátenni,
  3. a gyanúsított és a sértett is hozzájárult a közvetítői eljárás lefolytatásához, valamint
  4. a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel a bírósági eljárás lefolytatása mellőzhető, vagy megalapozottan feltehető, hogy a bíróság a tevékeny megbánást a büntetés kiszabása során értékelni fogja.

(4) A közvetítői eljárás tárgyában hozott határozatot a sértettel, a feljelentővel és a magánindítvány előterjesztőjével, valamint a közvetítői eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei (fővárosi) igazságügyi hivatallal is közölni kell. Az eljárást felfüggesztő és a közvetítői eljárást elrendelő határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak.
(5) A gyanúsítottnak és a sértettnek a közvetítői eljárás során tett, az eljárás alapjául szolgáló cselekményre vonatkozó nyilatkozata bizonyítási eszközként nem használható fel. A közvetítői eljárás eredményét nem lehet a gyanúsított terhére értékelni.
(7) Ha a közvetítői eljárás eredményes, és a Btk. 36. §-a (1) bekezdése alkalmazásának van helye, az ügyész az eljárást megszünteti; ha a Btk. 36. §-a (2) bekezdése alkalmazásának lehet helye, vádat emel. Ha a gyanúsított a közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás teljesítését megkezdte, de a büntethetősége nem szűnt meg, az ügyész a három évet meg nem haladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre elhalaszthatja.

almo # 2010.04.26. 18:13

Tisztelt Ügyvédek,jogászok!

Az lenne a kérdésem, hogy milyen büntetésre számíthatok a következő esetben.
E hónapban elkaptak a rendőrök 14 db.dvd lemezzel, mikor elakartam adni őket.Közterületen történt volna az eladás.Ezek közül 3 db. dvd film írott volt a többi gyári.Hirdetést adtam fel egy internetes oldalon, hogy eladom a lemezeimet.Gondolom hogy beetetés volt és egy rendőr hívott fel hogy találkozzunk mert ő venne lemezeket.Házkutatást tartottak és további 300 db. lemezt foglaltak le.Ezek közül kb.100 db.gyári film a töbi írott.A Btk.329/A (1) bekezdésével gyanúsítanak.Az lenne a kérdésem hogy mire számíthatok!?Nem voltam még büntetve.A számítógépemet is lefoglalták de azon nem volt semmi illegális.Filmet sem töltöttem le vele.2 hete semmi válasz sem jön a dvd filmeket és a számítógépemmel kapcsolatban.Ha vétséget kapnék nekem már az is rossz a munkám miatt.Megúszhatom egy figyelmeztetéssel-pénzbírsággal!?Köszönöm válaszukat.

ObudaFan # 2010.04.27. 17:25

Egy alapos pénzbüntetéssel, és valószínűleg jó adag bűnügyi költség megfizetésével.

adam201 # 2010.04.28. 13:56

Tisztelt Ügyvédek!

Kérném a véleményüket az ügyemben. Vettem egy látszólag igazinak tűnő máv diák bérletet Pesten egy sráctól. Nem akartam odaadni a diákomat mert amikor elvette az ellenőr akkor jöttem rá hogy nem teljesen igazi, vagyis a dátumok át vannak ragasztva rajta. A lényeg hogy a rendőrök bevittek és ezt elmondtam. Hogy egy roma gyerektől vettem, és használtam de nem tudtam rólahogy át van javítva. A rendőrök közokirathamisítást írtak a papírra, ami elég durva egy mávos bliccelésből.
Kérdéseim.
Mivel nem tudtam hogy nem jó a bérlet, illetve nem én hamisítottam így mire számíthatok. (a rendőrök azt mondták hogy bűncselekmény de valószínűleg csak pénzbírság)Ez így van?
Ez körülbelül mekkora értékű lehet. ( a bérleg ára egyébként 6000 forint)
Milyen hosszú az eljárás illetve az erkülcsi bizonyítványomba ez belekerül-e, valamint hogyan kerül bele?
Mennyi ennek az elévülési ideje?

Köszöntettel. adam201

Kovács_Béla_Sándor # 2010.04.28. 14:01

Magánokirat-hamisítás lesz az, de az is bűncselekmény.

adam201 # 2010.04.28. 14:16

A többiről vélemény?
Pénz mennyisége mennyi lehet majd?
Bekerül e az erkölcsibe? vagy csak a rendőrségi akták közé?
Ha bűntetett leszek annak van elévülése?

Asszem többet nem kérdezek.
Kedves Ügyvédek ??

ObudaFan # 2010.04.28. 19:40

Szerintem pénzbüntetés sem feltétlenül, próbára bocsátással lehet, hogy meg lehet úszni.