A ledarált magyar autó


Maxxika # 2010.11.19. 11:06

A minap egy érdekes sztorit hallottam és azóta ez a történet jár a fejemben. Kíváncsi lennék a véleményére. A történetben szereplő személyt nevezzük X-nek. Szóval történt, hogy Mr. X megelégelte a Magyarországi helyzetet és elment külföldre egy új élet reményében. Kocsival ment, a célország az Egyesült Királyság volt. Ez az autó volt az egyik, oka, hogy másik országban próbált megoldást találni arra, hogy a hitelt tudja rá fizetni. Tehát egy banki finanszírozású szgk.-ról van szó. Na most már kezdek alakulni a dolgai X-nek, kezdett egyenesbe jönni és ahogy egy idő után szokott lenni, új barátai is lettek. Egyik este elmentek együtt megittak pár sört, lehet, hogy többet is a kelleténél. Aztán ideje volt hazamenni, de mivel úgy látta, hogy sokat ivott nem ment haza, félreáll a kocsival és gondolta kialussza az esti murit. Arra ébredt, hogy az angol rendőrök verik a kocsi ablakát. Igazoltatták és mivel az alkohol szag is áradt a kocsiból, már kattant is a bilincs. Bevitték , mert bár nem vezetett, a kormánynál aludt és feltehetően vezetett előtte vagy vezetett volna utána! Ez már önmagában furcsa, de nem is ez piszkálja az orromat. Hanem!Mivel rendőrségi eljárás során "letartóztatták" elszállították a gépkocsit is. De mivel X-nek nem volt annyi pénze, hogy a bírságot -amire a "rögtönítélő bíróság" ítélte kb. 3 nap elteltével-, és az autót is kifizesse záros határidőn belül (ez pár hét), a gépkocsit bezúzták, illetve darálták! Magyar rendszámostól, magyar hitellel és X cuccaival együtt. X nem tett semmit, azóta a hitelt is kifizette a már csak emlékeiben élő kocsira. De mit is tett volna azután, hogy a követségen is azt mondták neki: Ha az UK-ban akar élni akkor az UK törvények szerint kell élnie. Ezt meg is értem, de azt nem, hogy egy "Magyarország részének, részben magyar banki "tulajdonnak" nevezhető, magyar hatósági jelzéssel ellátott járművet, hogy lehet "megsemmisíteni?!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.11.19. 11:14

Hülyeséget beszélsz. Attól, hogy az autón magyar rendszám van, még nem lesz Magyarország része. Jó, hogy nem felségterület.

Maxxika # 2010.11.29. 17:48

Kedves Béla!

Mikor katona voltam a 90' évek nagyon elején, akkor nekünk határőröknek, igenis úgy "tanították", hogy az olyan felségterület amilyen országhoz hivatalosan tartozik, tehát rendszám szerint.
Ez elképzelhető, hogy az EU-ba lépéskor megváltozott, de előtte így volt.

kovacsz # 2010.11.29. 17:51

Talán a DT rendszámok.