Ajándék visszakérése


AAttila83 # 2020.06.04. 08:47

Kedves Forumozók!

Alábbi esetben szeretnék segitséget/jogi tanácsot kérni

Egy tárgyról van szó ami hagyatékból került hozzánk.
Hangtechnikai eszköz, amiről semmit nem tudtam, mert nem foglalkoztam ilyennel soha. Több eszköz is van, ezért elkezdtem fbookon tematikus csoportokba étdeklődni. Kapcsolatba kerültem egy fiatal egyetemi sráccal, akit megkértem hogy sengitsen felmérni az eszközök értékét. Beleegyezett, azt mondta lehet vásárol is valamit.
Amikor eljött szépen elkezdtük átnézni a dolgokat, rengeteg volt, mindegyikről mondott pár szót, meggyőzőnek és kedvesnek tűnt, sőt mondta hogy segit eladni őket.Jelezte hogy néhány valóban apróságot és hanglemezt esetleg el is vinne ha neki adjuk ingyen.
Azonban volt egy régi rossz állapotba lévő eszköz, hozzá nem értő szemében kb egyszerű szemét. Mondott arról is néhány szót, de leginkább csak a hibát sorolta. Majd bucsuzáskor kérte hogy azt is hagy vigye el. Mivel tényleg egy roncsnak tűnt , nagy és büdős, belementünk. Miután elment a friss információk birtokában rákerestem az eszközre amiről kiderült hogy egy jelentős eszköz , felújitott állapotában akár 300-500 ezer ft is ér. ( jelenleg is van a jófogason egy hibatlan darab 550 ezerért meghirdetve)
Amit elvitt, az nagyon messze áll ettől az állapottól, de biztos hogy igy is 30-50 ezret megért mint felujitási alap, vagy mert ritka.

Kérdés: van bármilyen lehetőségem vagy jogom visszakérni, miután önszántamból neki adtam, a tudatlanságom és az ő megtévesztő információi hatására. Nincs semmilyen papirom vagy bizonyitékom hogy az valóban az enyém volt.
Tehetek rendőrségi feljelentést csalás miatt? Mivel megtévesztéssel szerezte meg a tulajdonomat...

A válaszokat előre is köszönöm.