Helo,
3 hónappal ezelőtt adásvételi előszerződést kötöttünk reménybeli vevőnkkel, kaptunk foglalót, valamint kikötöttük fizetési határidőnek ez év január 15.-ét. Mivel a vevőnk nem kapta meg az igényelt kölcsönt mégsem tudja megvásárolni a házunkat. A szerződést fel kellene bontani, mivel a ház tulajdonlapján széljegyzetben már szerepel az exvevő neve, így pedig nem tudjuk tovább árulni. Viszont a vevő nem hajlandó belemenni, hogy közös megegyezéssel bontsuk fel a szerződést, az ügyvéd szerint meg másképp nem lehet. Mi lehet ilyenkor tenni??? Köszi a segítséget!
Adásvételi szerződés megszüntetése
- 1
- 2
De lehet. Tűzzetek még egy póthatáridőt, azzal, hogy ha addig sem fizet, felmondjátok a szerződést, és a foglalót is megtartjátok. Ehhez képest kész öröm lesz a vevőnek, ha a foglaló visszafizetése fejében megegyeztek a felbontásról.
biztos csak előszerződés volt ???
mert azt nem szokták beadni a földhivatalba hisz nem keletkeztett t. jogot legfeljeeb csak zálogjogot ha kiötöttétek a foglaló biztosítására és e tekinteben is van rendelkezés az előszerződésben
és ha a póthatáridő letelik (valamint akkor sincs közös megegyezés) automatikusan felbomlik a szerződés és lekerül a széljegyzet a tulajdoni lapról?
Egyébként a mostani szerződésben az szerepel, hogy ha nem jön létre az adásvétel (vagyis nem fizetnek) január 15-ig akkor miénk a foglaló - ezt nem is terveztük visszaadni. Szerinted ez nem jogos?
Nem az volt, tutira, de a megoldás szempontjából mindegy is.
Ha közös megegyezéssel bontjátok fel, akkor nyilván ebbe csak akkor fog belemenni, ha a foglalót visszafizetitek. Ha nem lesz közös m., a póthatáridő lejártával írásban fel kell mondani a szerződést, és ha nem hajlandó elfogadni, pert kell indítani a tulajdonjog visszajegyzésére.
2 verzió lehet még végleges advét de ez elég valószinűtlen
tulajdonjog fentartásos advét
az módosított inytv szerint 6 hónap van arra max hogy beadják a bejegyzési engedélyt, különben nem jegyzik be a tulajdon jogot
ha ez vam akkor szerintem póthatáridő + ha nem elállás ami visszamenőlegesen megszünteti a szerződést és az elállási nyilatkozatot valamint a bejegyzési engedély kifejezett megtagadásáról szóló nyilatkozatot be kell küldeni a földhivatalba és kérni kell a széljegy alatti bejegyzés elutasítását vagy ha már a t. fentartással történő eladás tényét bejegyezték ennek a törlését
Értem. Azért ez olyan igazságtalan; a foglaló lenne hivatott kárpótolni az eladót a létre nem jött üzlet miatt - a 3 hónap alatt több vevőt is el kellett hajtani - erre örülhetünk ha a visszafizetés fejében végre megszüntethetjük ezt a szerencsétlen szerződést...Mert a per biztos nem megy le pár hét alatt, tehát nem megoldás.
Köszönöm a segítséget!
Más: nem tudjátok véletlenül, hogy egy ingatlanközvetítő irodának teljesen jogosan jár egy létre nem jött adásvétel után is a kikötött százalék? A velük kötött szerződésünk szerint jár mivel szállítottak egy vevőt akivel lett szerződés kötve, csak azt nem tudom, hogy ez jogos-e...
lorie vissza ne add a foglalót...
Széljegy már van, tehát tul.j. fenntartás be van jegyezve.
attól függ mi van a megbízási szerződésedben
egyébként mi van a szerződés fejlécére írva előszerződés?
rite: ez az! Tulajdonjog fenntartásos adásvételi szerződés!
Nem teljesen értem; póthatáridő letelte után mi készítünk másik ügyvédnél egy bejegyzési engedély kifejezett megtagadásáról szóló nyilatkozatot, beküldjük a földhivatalba, és kérjük a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének törlését?
Mi a helyzet az elállási nyilatkozattal? Azt is mi adjuk be? Ha elállunk akkor mi bukjuk a foglalót, nem?
de ezzel még nem szált át a tulajdon ha elutasítják a t. jog bejegyzést akkor törlik a t. jog fentartást
NEm bukjátok a foglalót, ha megvárjátok a póthatáridőt, és felmondjátok.
nem bukod a foglalót mert ez szankciós elállás a másik fél hibája miatt
az elállást a vevővel kell közölni írásban tértivevénnyel, vagy személyesen és ő aláírja hogy átvette
a másik hogy a t. fenntartásmiatt a a bejegyzési engedély letétbe van -ez a szokás- az ügyvédnél menjel hozzá és kérd vissza letétet mert meghiusult a kiadás feltétele erről is kérj okiratot hogy vissza adta a letét sőt ha már itt tartunk ezt a tényt rögzítő okiratot is ad be a földhivatalba
Nincs előttem a szerződés, anyunál van mindkét példány csak ma este hívott teljesen kétségbeesve, gondoltam rákérdezek...
De most hogy mondjátok mondom valami olyasféle, hogy Adásvételi szerződés tulajdonjog fenntartással...az előszerződés kifejezést csak az én összezavart elmém ötlötte ki.
Ha letétben van. Mert olyan megoldás is van, hogy visszajönnek szépen az ügyfelek, ha már minden rendben. :)
So
- kikötük póthatáridőt, ha ez letelt
- megyek vevőhöz alávésetni vele a papírt, hogy elállok a szerződéstől (ezt gondolom ügyvéddel iratom)
- megyek vevő ügyvédjéhez a letétbe tett bejegyzési engedélyért (már ha letétben van), kérek róla papírt
- küldök mindent földhivatalnak és kérem a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének törlését
Így oké?
sztem OK
de jogi képviselővel fogalmaztasd meg az elállást és bízd rá a postáztatást
ha mégsem mész ügyvédhez: nem biztos hogy személyesen átveszi...
a földhivatlhoz már azt küld be amit ő is aláírt vagy a tértivevényt csatold
na még csak annyi, hogy a vevő azért nem akarja közös megegyezéssel megszüntetni a szerződést, mert aszondja nincs pénze az ügyvédnek ezért fizetendő díjra. Tényleg külön pénzt kér egy ügyvéd azért, hogy megszüntessen egy szerződést - amit korábban ő maga írt és már megkapta érte az 1%-át?? Nekem üres kifogádnak tűnik...
rite; persze hogy megyek ügyvédhez, mostmár végképp nem akarok kockáztatni
Nagyon nagyon köszönöm nektek, hogy ennyi időt áldoztatok rám!
mond meg neki hogy átvállalod az ügyvédi munkadíjat
sok sikert
Hát ügyvédje válogatja, azért általában egy felbontó szerződés még belefér a korábbi díjba.
ok.
tündérek vagytok!
Sziasztok!
Tovább ragoznám ezt a témát.
Én is igy jártam egy telekkel kapcsolatban, foglalót átvettem, arra a határidöre nem fizettek, ami a szerzödésben ki volt kötve /2004.junius/, de most vettük észre hogy a széljegyzet még mindig rajta van. Az én vevöm egyszerüen elállt a vételtöl, nem is követeli a foglalót, ezt már telefonon átbeszéltük, de én ugy tudtam hogy nem is raktak rá széljegyzetet. Igen ám de most kiderült hogy rajta van, és most jön a bibi. Az én itthoni ügyvédem nem tudja elérni öket, elköltöztek, a tértivevényes levelek visszajönnek cimzett ismeretlennel. Na ilyenkor mi a teendö, hogy vetessem le a széljegyzetet, mert az ingatlan ujra leadósorba kerül. Esetleg meghiusult üzlet miatt perelhetek ezek után valakit, ha ez miatt nem tudom a telket eladni? Mert vevöm meg közben volna, azért jöttem rá erre a fennmaradt széljegyzetre, mikor tulajdnoni lapot kértünk. Tehát légyszives segitsetek, mit tegyek?
- 1
- 2