Új "apuka"

Nem akarják a "pasitól a gyereket elvenni". A "pasi" birtokában van a gyerek címének, a telefonszámomnak, és miután a múltkor telefonon megbeszéltük, hogy fogja keresni a kislányt és szépen apránként "összebarátkoznak", azóta sem keresi őt.
Ezek után nem hiszem, hogy a "pasinak" bármiféle oka lenne azt mondani, hogy a gyerek el van tőle tiltva, rejtve, satöbbi.
A doktornőben megbízom, nem kívánom a gyereket különböző orvosokhoz hordozni, de ezt a PAS szindrómát majd megemlítem neki.
Ha karja, az oldalt is elolvassa, bár tartok tőle, itt te arra gondolsz, hogy a hozzászólásaim alapján az olvasó olyan következtetésre juthat, hogy én is csak egy szívtelen "volt feleség vagyok", aki ki akar babrálni a volt férjével. Ám erről itt szó sincs.

Egyébként megkérdezhetem, miben nem értesz egyet a doktornővel?

A doktornő szemlélete nem fog megváltozni attól, hogy ezt itt elolvassa.

Abban, hogy szerintem a gyerek nem azért szorong, mert nevet akarna változtatni. Ha igen, akkor az annak a hatása, amit már korábban irtam Neked, tehát kizárólag rajtad mulik. Ez esetben sem azért szorong, mert nevet szeretne változtatni, hanem mert meg szeretne felelni az elvárásodnak, és enélkül látja, hogy nem megy. Ugy érzi, ő kirekesztett a családban, csak azért, mert más a neve.

Azt gondolom, hogy ülj le a gyermekeddel minél többször és magyarázd el, hogy sok gyermek él hasonló helyzetben, hogy az apja nem él vele. Ez nem azt jelenti, hogy az apja nem szereti, csak épp az máshol él, ritkábban találkoznak, de ettől még ő az apa, és ezért viseli az ő nevét. A testvérének meg más az apja, ezért a testvére más nevet visel. Esetleg változtass nevet, ha felvetted a férjed nevét, és akkor látja a gyermek, hogy nem mindenkit hivnak a családban ugyanugy. Nem gondolnám, hogy jó megoldás a névváltoztatás.

Most keresett meg egy ügyfél. Évekkel ezelőtt született a gyermeke, de nem a vér szerinti apát jegyezték be neki, mert az a nő szerint egy agressziv pasi volt, hanem egy másik pasit, aki elismerte, hogy az övé. A gyerek közben felnőtt, már 15 éves. Folyamatosan fulladási rohamai vannak. A nő kideritette, hogy azért, mert a gyermek szeretné, ha a vér szerinti apja lenne neki bejegyezve apaként, és szeretne az apjával találkozni, aki persze hallani sem akar most már a gyerekről, mivel ha akkor nem volt jó apának, most már 15 év után ne is legyen jó.
A gyermek minderről nem tehet, pszichés alapon képtelen feldolgozni azt, hogy elzárták a vér szerinti apjától - akivel egyébként semminemü kapcsolata nem is volt.

Erről ennyit, tehát gondold át. Vér szerinti apa csak egy van.

A doktornő szemlélete egy egy órás beszélgetés után alakult ki. A beszélgetés alatt az itt leírtaknál sokkal több dolog került szóba, és volt személyes kontaktus, ahol gondolom, figyelembe vett olyan dolgokat is, mint testbeszéd (enyém, lányomé), lányom rajza, stb. Õ szakember. Bízom benne.

"A doktornő szemlélete egy egy órás beszélgetés után alakult ki."

Igen.

Az általad elmondottak alapján, tehát egyoldalu. Van egy olyan pszichológiai kutatási eredmény, ami azt mutatja, hogy ha egy nő egy gyerekkel bemegy egy hivatalba, vagy mondjuk egy orvoshoz, főleg, ha az előadó, vagy az orvos is nő, és "elsirja" a bánatát, a másik oldalban azonnal feléled a "védelmi" ösztön, aminek az a lényege, hogy segiteni próbál a nőn, függetlenül attól, hogy valójában igazat mond-e, vagy sem, és anélkül, hogy az okokat, és a másik oldal érveit ismerné, vagy vizsgálná.

Méginkább igaz ez olyan esetekben, amikor a nő által elmondottak rá is illenek (őt is elhagyták, elhanyagolják, vele szemben is "szemét" volt a pasija.

Ez egyébként müködik akkor is, ha férfival szemben alkalmazzák.

Ha viszont egy pasi bemegy egy hivatalba, és elmondja, hogy a felesége terrorban tartja, rendszeresen bántalmazza őt és a gyermekét, nem nagyon hiszik el, de nagy valószinüséggel ha mégis, akkor kinevetik, hogy miért hagyja.

Ez egy szemlélet, amit nem ártana megváltoztatni,és ezekben az esetekben az okokat is vizsgálni.

Nem azt irom, hogy a gyereked nem akar nevet változtatni, hanem azt, hogy meg kellene nézni, hogy ha akar, akkor miért akarja. Biztos, hogy nem a név miatt, hacsak pl. nem bugyinak vagy gatyának hivják, hanem azért, mert ahogy irtad: "kakukktojás" a családban, legalább is ezt éreztettétek vele. Tehát nem a nevet kell megváltoztatni, hanem az okot kell megszüntetni, ami miatt más nevet akar. Ez esetben szünne meg a szorongása, és ez rajtad mulik.

Biztos voltam benne, hogy nem akarsz elmenni Tomasovszkihoz, hiszen lehet, hogy olyat mondana, amit nem szeretnél hallani (most amellett, hogy nyilván pénzbe is kerülne, gondolom nem ingyen dolgozik). Azonban amit irtam, azt gondold azért át.

Ha azi örökbefogadásra sor kerül valamikor, akkor ugyis megváltozik a gyerek neve. Ha az apa tényleg drogozik, tényleg ennyire elhanyagolja a gyermekét, akkor inditsd meg a pert a szülői felügyeleti jogának a megvonása érdekében. De azért ezeken előbb gondolkozz el. Nem tudom miért van olyan érzésem, hogy nem minden ugy van ahogy leirod, és az apa mégiscsak ragaszkodott volna a gyermekéhez, ha erre lehetőséget kapott volna. Remélem tévedek.

Sajnos nem tanuljuk a gyereknevelést, és néha nagyot hibázunk. Visszafordithatatlanul, kijavithatatlanul.

Derill, ide jogi tanácsot jöttem kérni, nem pszichológiait. Ha tudom, hogy te ennyire hozzáértő vagy, akkor nem keresem mega doktornőt, egyből hozzád fordulok.
Kicsit kezdem unni, hogy a kezdetektől fogva "leírsz" engem, csak mert elváltam és nálam van a gyerek. Talán túl sok olyan esettel találkoztál, hogy a nő tényleg csak ki akarta használni a férjet, a gyerek rovására. Még egyszer mondom, ez nem az az eset, még ha nem is hiszed.

Azt hiszem, te csak önigazolást akarsz. Mi lenne, ha elmennék az általad ajánlott pszichológushoz és azt mondaná, amit ez a doktornő? Ajánlanál mást, egészen addig, amíg valaki neked nem ad igazat?

Végezetül én is hadd tanácsoljak valamit: aki ilyen tevékenységre vállalkozik, hogy tanácstalan, esetleg elkeseredett embereknek ad tanácsot, nem ártana, ha rendelkezne némi empátiával, és nem mindig ugyanazt szajkózná az elvált édesanyáknak. Tudom, manapság nagyon "trendi" hangoztatni, hogy az apákat mennyire kihasználják, háttérbe szorítják, kisemmizik, és ilyen előfordul, de én úgy látom, ebben a világban még mindig (legalábbis legtöbbször) a nők viszik a hátukon a családot, nevelik a gyereket, gyűjtögetik a forintokat, hogy valamit meg tudjanak venni nekik.
Olvasogatom a hozzászólásaidat, és érdekes módon szinte minden anyát kioktatsz, míg azokat az apákat, akik pl. "le akarnak mondani a gyerekről" szinte felmented. Nem tudom, honnan jön ez a gyűlölet, de az biztos, számomra nem sok köszönet volt a válaszaidban. (Mégis, érdekes módon pl. arról, aki dohányzik, legyen akár nő vagy férfi, azt állítod, nem alkalmas gyereknevelésre.)

Biztos sok embernek segítettél, nekem azonban nem.

Nem ajánlanék mást. Gondolom a doktornőnek nincs PAS syndrómából képesitése, Tomasovszkinek van. Remélem nem volt igazam, majd eldől évek multán, amikor a gyerek nagykoru lesz.

Sok anyának is adok tanácsot, azokat "irom le", akiknél azt tapasztalom, hogy ártani akarnak a gyereknek és ehhez még forumos igazolást is várnak. Összesen 3 ilyen nő volt, mint Te.

Ahhoz képest, hogy több száz kérdezőnek válaszoltam, ez nem hinném, hogy rossz arány.

A dohányosról nem azt állitottam, hogy nem alkalmas a gyerek nevelésére, hanem azt, hogy veszélyezteti a gyerekét, és azt, hogy egy dohányos és egy nem dohányos közül a nem dohányos alkalmasabb, és mindkettő tény.

A passzív dohányzás és a mellrák kockázata

Ez részlet egy weboldalról:
Az Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatások szerint a passzív dohányzás - amikor valaki dohányfüstnek van kitéve - olyan sejt elváltozásokat idéz elő, amely mellrákot okozhat.

Ezen sejt-elváltozások kockázata azoknál a legnagyobb, akik gyermekkorukban - a mellállomány kifejlődése előtt - dohányfüstnek voltak kitéve, írja az Amerikai Epidemiológiai Folyóirat.
Az eddigi, a dohányzás és a mellrák összefüggéseit vizsgáló kutatások eredményei nem voltak egyértelműek. Egyes kutatási eredmények szerint a dohányzás növeli a mellrák kockázatát, míg mások nem mutattak ki ilyen összefüggést.
A Boston University School of Public Health vizsgálati eredményei szerint a dohányzó és a nemdohányzó nők csoportját összehasonlítva a mellrák kockázata valóban azonos, a passzív dohányzás azonban növeli a mellrák kockázatát!
A mostani kutatási eredményeket támasztja alá az is, hogy a mellszövetek genetikus károsodására a sejtek osztódásakor nagyobb az esély. Ez pont a pubertás és később a terhesség alatt történik. Ezt a következő kutatási adatok is jelzik:
A 256 mellrákos és 765 egészséges nő körében végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a passzív dohányosok mellrák-kockázata annál kisebb, minél később lettek kitéve a dohányfüstnek. Azoknál a hölgyeknél, akik kénytelenek voltak 12 éves koruk előtt elviselni a dohányfüstöt, a mellrák kockázata 4,5-szer, akik 12 és 20 éves koruk között lettek passzív dohányosok, azoknál a mellrák kockázata 3,8-szor, és akik 21 éves koruk után lettek csak elszenvedői a dohányfüstös környezetnek, azoknál a mellrák kockázata 2,4-szer nagyobb, mint azon nőknél, akik soha nem dohányoztak még passzívan sem.

Kedves TAndrea,

meglehetősen régóta figyelem ezt a fórumot - javaslom, olvasd végig az archívumot Te is. Szerintem itt valami olyasmiről van szó, hogy _Valakinek_itt_feldolgozatlan_súlyos_problémája_van_a_múltjából_ (netán jelenéből) (mégha megpróbálja is elfojtani, sőt annál is inkább).

Együtt érzek vele - de valóban jó volna kicsit objektívebben kezelni a tanácsadást.

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Kedves Derill,

egy pszichológusnak nem PAS szindrómából van képesítése, hanem pszichológiából. Más kérdés, hogy esetleg kiemelten foglalkozik PAS szindrómás esetekkel.

Ha egy pszichológus úgy ül le egy gyerekkel, hogy "bizonyára PAS szindrómája van" az adja vissza a diplomáját. Nem feltételezem Tomasovszkiról, hogy ő ilyen lenne. ... Szerintem nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy egy dilettáns hallott egyszer egy lélektani szindrómáról, megtetszett neki, s szakmai képzettség és hozzáértés nélkül megpróbája minden neki tetsző helyzetben ezt alkalmazni. TE próbálod minden esetben ezt alkalmazni. ... Szerencsére a pszichológus az egyetemi/klinikusi évek után nem fog ennyire fehéren-feketén gondolkodni a lélektani témákról: ti. összeszed némi szakmai tapasztalatot a maga területén.

Van egy szakállas mondás, ajánlom figyelmedbe: "az a baj, hogy a h...ék olyan magabiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel"

Kedves Haniel,
A véleményedet én tiszteletben tartom. De azt nem értem, hogy te hogyan tudsz véleményt mondani olyan dologról amiről fogalmad sincs?
Én mindenhez nyitottan állok hozzá.
Önkriktám is van, ha hibázom, belátom és próbálok javítani.
Hogy annak idején miért a volt férjemmel házasodtam össze és miért lett közös gyermekünk - ennek okai vannak. Ehhez ismerni kellene az én előéletemet, hogyan neveltek, milyen a természetem. Ti a végletekig leegyszerűsítetek mindent.
De ha már így összeröffentünk, leírom: engem nagyon szigorúan neveltek. A szüleim elváltak, de sajnos ezt későn tették, mire ez megtörtént, addigra mindannyian sérültünk, ők is, mi is az öcsémmel. Engem sehova nem engedtek. Az első adandó alkalommal, mikor egy "laza" sráccal találkoztam, azt mondták, ha nem hagyom ott, mehetek a háztól. Ez így történt. A srác a férjem lett, akit próbáltam "megjavítani", mert már akkor is drogozott és link volt, amikor megismerkedtünk. Valamennyire sikerült, de nem teljesen. Ehhez pedig az ő előéletét kellene ismerni. Ezek mind-mind szorosan összefüggenek egymással.
Mivel nekem nem tetszett, hogy a vágyva vágyott családi légkört ezzel a fiúval, ha belegebedek, sem tudom megteremteni, elváltunk. Írhatnám még tovább. Hosszú ez a történet.
Bizonyára követtem el hibákat, semmi nem mentség a fiatalkori hülyeségeimre, de hiába mondogatom, hogy akkor milyen hülye voltam, az már semmin nem segít.
Hibás vagyok, hogy hozzámentem egy ilyen emberhez, aztán azért is, hogy nem tudtam leszoktatni a drogról, aztán azért, mert elhagytam, és most azért, mert a válás óta nagy ívben tojik a gyerekre. Mindenért vállalom a felelősséget...
Próbálom helyrehozni. De azt nem tűröm el, hogy néhány hozzászólás alapján "leírjon" valaki, akihez tanácsért fordultam. Ugyanez az ember ismeretlenül "leír" nemcsak engem, hanem egy pszichológust is, mondván "mivel nő, azt mondja, amit hallani akarsz", stb. Számomra ez nem elfogadható.
Utálom az előítéletet.

Kedves Domboldal,
minden erőmmel azon vagyok, hogy a lányom rendbe jöjjön. A pszichológus az első beszélgetés alapján azt mondta, nincs itt nagy gond. Továbbra is megyünk hozzá, ebben a hónapban még kétszer.
Úgy gondolom, pszichológushoz járni bizalmi kérdés. Én megbízom benne, a szaktudásában, a beleérző képességében. A kritikáját elfogadom, a tanácsait betartom.

A név-dologgal kapcsolatban pedig annyit még így utoljára:
az apa a válás óta nem kereste a gyereket (holott tudta, hol lakunk). Gyerektartást nem fizetett (nem is kértem, be nem pereltem ezért). Miután nem kereste a gyereket, és a lányomat 5 éve a férjem neveli, akit kb. 4 éve apának hív (önmagától), apjaként szereti, és ez viszont is így van, szó volt róla, hogy ő a nevére venné (az ő ötlete volt). Később elvetettük az ötletet, de közben megszületett közös gyermekünk. A nagylány ugyanannyi szeretet, törődést kap tőlünk, mint a kicsi, de 8 éves létére okos gyerek önálló gondolatokkal, és feltételezem, megragadtak a fejében már régebben hallott dolgok, és ő is látja, hogy nem egyforma a nevünk, ami őt valamiért zavarja. Azért, mert én vagyok a felnőtt, ő pedig egy gyerek, hadd higyjem el neki, hogy ez valóban így van. Hogy miért van ez így, annak vannak okai, és azért járunk pszichológushoz, hogy ezek feltárja és közösen megoldjuk.
A név-kérdés csak egy vetülete ennek, mégis mindenki ezen lovagol, holott, mivel ez egy jogi fórum, én csak egy jogi tanácsot kértem.
Kb. 2-3 hónapja felhívtam a volt férjem és megkérdeztem, belemenne-e a dologba. Nemmel válaszolt. Ekkor arra kértem, ha így érzi, akkor feltételezem, ez azért van, mert akarja a gyereket, és ha ez így van, akkor legyen szíves szépen lassan "összebarátkozni" vele (hiszen ő 2 évig nevelte, az apuka (nem a vér szerinti) pedig már ötödik éve). Megígérte, hogy hívni, keresni fogja. Azóta sem történt semmi.
Ha ezért is én vagyok a hibás, akkor nagy baj van ezen a világon.

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Mi az, hogy hasonló indok? Engem nem hagyott el a volt férjem, én dobtam ki őt. Nem látogatta a gyereket egy percig sem (illetve hazudok, egyszer eljött, és kért tőlem pénzt, hogy tudjon venni süteményt a kislánynak). Amit te leírsz, az egészen másról szól.

Nem írtam, hogy nem érzem bántva magam. Igenis, hogy bántva érzem, megbélyegezve, leírva, ahogy ezt már többször is kifejtettem.

A "pasi" valóban nem fizet 5 éve, valóban nem látta a gyereket (utcán elment mellette szó nélkül). Nem kérdés, hogy a gyerekemnek ez rossz. Hogy miért nem perelem be? Egyrészt azért, mert nem érzem magam elég erősnek az egész hercehurcához, szeretném, ha másképp is meg lehetne oldani a dolgot.
Másrészt: nem a volt férjemmel akarok kitolni, hanem azt akarom, hogy a lányomnak legyen jó.

Hogy miért nem a jogi lépéseken gondolkodom? Mert nem kaptam ezen a fórumon lelki tanácsadást, csak "tökölést, szórakozást, vacakolást, lelkizést".

A hozzászólás a felhasználó kérésére törölve

Andrea: kaptál, csak ugy látszik azt már nem olvastad el.
"Ha azi örökbefogadásra sor kerül valamikor, akkor ugyis megváltozik a gyerek neve. Ha az apa tényleg drogozik, tényleg ennyire elhanyagolja a gyermekét, akkor inditsd meg a pert a szülői felügyeleti jogának a megvonása érdekében. "

Erre támadással reagáltál, és sokat gondolkoztam, hoy miért éreztem ugy, hogy ez csak a saját nézőpontod, és nem áll a gyerek érdekében. (Kizárólag ezért irtam amiket irtam, és nem a Te bosszantásodra.)

Még nem vagyok biztos benne, de ha nem ez lenne, akkor már inditanád azt a pert.

Azért "tökölsz", mert félsz, hogy mégiscsak ártasz vele a gyereknek, vagy mégsem nyered meg, hogy az apa tudja bizonyitani, hogy nem csak rajta mult, hogy a gyerekkel nem tartott kapcsolatot.

Elbizonytalanodtál azon hogy lehet, hogy mégis ártasz a gyerekednek és ez jó jel.

Bizol a pszichológusban, mert ő azt mondta, amit hallani akartál, és azt akarja elérni, amit Te is el akartál érni. Mi lett volna, ha nem azt mondja?

Domboldal: nyilvánvaló. Azonban épp ez a lényeg. Ha ugy megy oda egy PAS syndrómával is foglalkozó pszichológushoz, hogy elmond mindent, akkor elég nagy a valószinüsége, hogy a pszichológus ezt is figyelembe veszi. Ha meg ugy megy oda egy pszichológushoz, hogy annak fogalma sincs a PAS syndrómáról, akkor ez az eshetőség eszébe sem jut, merthogy azt sem tudja, hogy létezik-e.

Ha pedig nem az a fontos, amit hallani akar, hanem tényleg a gyerek, akkor megpróbálja, mint ahogy irta is, hogy mindent megtesz a gyerekéért.

Ugy látom tényleg, hisz nem rohant el a biróságra. Még gondolkodik, hogy tényleg jó lesz-e ez a gyereknek? Hidd el, ezerszer könnyebb valamit elrontani, mint utána helyrehozni.

Támadással csupán arra válaszoltam, hogy ennyire rossz véleménnyel vagy rólam, akit nem is ismersz.

Elolvastam a PAS-ról egy leírást. Nem vagyok szakember, de ez nem nagyon illik ránk, a gyerekre. Nálunk nem hangzott el sosem alaptalan vád. A gyereknek "direktbe" sosem mondtam rosszat az apáról (amiben hibáztunk, az az, hogy hallhatta, ahogy épp róla beszéltünk).
Viszont a kislány látja, hogy az apja nem keresi. Véleményem szerint ehhez már nem is kell valakit befeketíteni valakit.
Azt írják, hogy a "célszülő" (akit befeketítenek) próbál minden tőle telhetőt elkövetni annak érdekében, hogy lássa a gyereket, figyelemmel kíséri a tanulmányait, anyagilag támogatja, stb. Ez abszolút nincs így nálunk.
Ha az apáról beszélgetünk, a gyerek (mivel nem emlékszik semmire az első 2 évéből, mikor még az az apával éltünk) olyan dolgokat mond, amiket tőlem hallott, jót is, rosszat is. A jó dolgokat kifejezetten azért mondtam el neki többször is, hogy rendbe jöjjön az a kép, ami benne él az apjával szemben. Egyetlen emléke van, amit sokszor emleget: mikor már külön voltunk, de még nem váltunk el, és nála volt egy este, vérzett az orra, és az apja nem vette észre (?!).

És hogy miért nem rohanok a bíróságra: azért, mert szerettem volna tudni, milyen jogi lehetőségek vannak egy hosszadalmas és mindenki számára fájdalmas bírósági procedúrán kívül. Azért, mert nem szerettem volna lejáratni a férjemet, hadd élje az életét, és mi is hadd éljük a miénket.
Azért, mert nem tudom, hogyan s mivel bizonyíthatnám be, hogy kábítószert használ. Azért, mert nem hiszem, hogy a pszichiátrián, ahova 2 öngyilkossági kísérlet után bevittem, adnának róla orvosi leletet (nem tudom, minek hívják pontosan).
Azért, mert az öccse is hasonló életet él, csak sokkal durvábban, és nem szeretném a családomat veszélybe sorolni.
Azért, mert még mindig bízom a pszichológusnőben, aki nem csak azt mondta, amit szeretnék hallani, és úgy gondolom, talán az ő segítségével meg tudjuk úgy oldani a problémát, hogy ne kelljen senkit belekeverni. Remélem, hogy a gondok gyökerét tudja majd kezelni és rendbe jön a lányom.

Nem hinném, hogy rossz véleménnyel vagyok rólad. Rossz véleménnyel vagyok rólad?

Megértem, hogy mit miért akarsz, az okokat, az indokaidat, és a Te szempontodból még igazad is van.

De van egy másik szempont, ez pedig a gyereké. Te, aki benne vagy az ügyben, képtelen vagy (és ez természetes) kivülről, pártatlanul nézni az ügyedet.

Nekem nem áll érdekemben az, hogy akár neked, akár a gyerek apjának jobb legyen, vagy igaza legyen, vagy ne legyen, én kizárólag a gyerek oldaláról nézem a helyzetet.

Nyilván, Te is a gyerek érdekében teszed amit teszel, csak az nem biztos, hogy mint érintett, felismered, helyesen ismered fel, hogy mi a gyerek érdeke.

A PAS épp arról szól, hogy nem direktbe mondasz neki dolgokat (amivel mellesleg pont az ellenkezőjét érnéd el, mint amit szeretnél).

Ilyen például az, ha a gyerek rosszul érzi magát a bőrében csak azért, mert másképp hivják. Ha ugyanis a gyermeked nem fogyatékos, akkor el lehet neki magyarázni, hogy neki más az apja, a gyermekek pedig az apa alapján kapják (általában) a nevüket. Ha nem érezné magát kirekesztettnek a neve miatt, nem akarna más nevet, az pedig, hogy hogy érzi magát, nyilvánvaló, hogy a környezetétől függ, attól, hogy hogyan kezelik.

A PAS módszerek egyike pl. hogy a gyereknek mindig akkor készül a kedvenc étele, amikor kapcsolattartás van, természetesen pont nem készül el, vagy pont akkor jön a barátnő a gyerek kisbarátjával, és persze nem tudnak majd játszani stb.

Természetesen beszélhetsz az apáról, az nem mindegy, hogy mit mondasz róla. Mivel Te a gyerek példaképe vagy, erőteljesen befolyásolod (viselkedéseddel, véleményeddel, elvárásaiddal stb.) az ő véleményét. Ha tehát neked rossz véleményed van az apáról, nyilvánvaló, hogy neki is az lesz, vagy ha nem is, feléd mindenképpen ezt fogja mutatni, hisz azt látja, hogy ezt várod.

Jellemző például, hogy kapcsolattartásoknál, ha az anya utálja az apát és a kapcsolattartás előtt már ideges, rossz kedvü, a gyermek, amint közeledik a kapcsolattartás és jönnek a cirkuszok (anya nem figyel rá, rossz kedvü, ideges, veszekszik mindenért, sir és még sorolhatnám a repertoárt) a háta közepére sem kivánja a kapcsolattartást. Az anya persze erre azt mondja, a gyerek szorong a kapcsolattartástól, nem akar az apjával lenni. A gyerek tényleg szorong, az anyától, és tényleg nem akar az apával menni amikor az anya jelen van, azonban mihelyt nincs jelen, nagyon jól érzi magát és nem akar az anyához visszamenni.

Sok esetben az anya igyekszik a gyerekben büntudatot ébreszteni ("remélem legalább Te jól fogod magad érezni, ha már én nem, ittmaradok egyedül, és szomoru leszek, nagyon foglak várni, sokat gondolok rád, ne felejts el felhivni stb.).

Ezek csak példák, sok hasonló módja van az elidegenitésnek, fel sem lehet sorolni, és az emberek igen találékonyak. Természetesen ez nemcsak nőknél fordul elő, hanem férfiaknál is, ha a gyereket nekik itélik, azonban ez igen ritka. (Az is, hogy nekik itélik a gyereket, és az is, hogy megpróbálják eltiltani az anyától, bár ha nem a nő kapja meg a gyereket, akkor általában már nagyon komoly zürök vannak vele.)

Nyilvánvaló, hogy a gyereknek lehetnek jó, vagy rossz emlékei, sőt, előfordulhat, hogy csak rossz emléke van, és az is, hogy csak arra emlékszik, bár volt jó is.

Ha a legrosszabb helyzetet vesszük, hogy a gyereknek csak rossz emléke volt, akkor is eltelt egy csomó idő. A volt férjed akkor fiatalabb volt, talán megkomolyodott, talán van esély arra, hogy rendbejöjjön a gyerek-apa kapcsolat. De lehet, hogy nincs. Adni kell egy esélyt.

Az is lehet, hogy Te is hibáztál akkoriban, az is lehet, hogy nem. Ha hibáztál, és most esélyt adsz, de a volt férjed nem él ezzel az eséllyel, akkor nyugodt szivvel kezdhetek az örökbefogadást.

Ezek példák voltak. Azt gondolom, hogy lehet, hogy részben igazad van. Nem ismerlek személyesen, a volt férjedet sem és a gyermekedet sem.

Azok miatt merült fel bennem, hogy nem jó megoldás az örökbefogadás és a névváltoztatás, amiket irtál. Menj be a gyámhivatalba, mondd el, hogy szeretnéd az örökbefogadást (a férjed is menjen és nyilatkozzon), és mondd el, hogy amennyiben a férjed él a kapcsolattartási jogával, és elkezdi látogatni a gyermeket, elkezd vele kialakitani egy kapcsolatot, akkor az örökbefogadást nem kéred, ellenkező esetben igen. Ezzel megadod az esélyt, a gyámhivatal meg fogja keresni a férjedet és nyilatkoztatja, aztán meglátjuk mit nyilatkozik. Ha nem megy a dolog, akkor biróság.

Azzal, hogy birósághoz fordulsz, nem járatod le a volt férjedet, ellenben lehet, hogy inkább hozzájárul az örökbefogadáshoz.

Sejtettem, hogy bizonyitási problémák vannak.

Az, hogy két öngyilkossága volt, nem indok a szülői felügyelet megvonására. (Az sem, ha 20 volt.) Az sem számit, hogy az öccse, anyja, bátyja, stb-je hogyan él. Kizárólag azt veszi a biróság figyelembe, hogy eddig nem tartotta a gyerekkel a kapcsolatot, hogy tartásdijat sem fizetett, hogy nincs a gyerekkel kapcsolata, és ez nem a Te hibád, mert Te sosem akadályoztad a kapcsolattartást, továbbá, hogy várható a gyermek örökbefogadása, mert erről a jelenlegi férjed nyilatkozott.

Ha tehát ezek stimmelnek, akkor nagy valószinüséggel megvonja a biróság a szülői felügyeleti jogát.

Az nem baj, ha bizol a pszichológusban, de mivel a gyermekedről van szó, nem árt, ha ellenőrizteted a dolgot egy másikkal is.

Egyébiránt az orvosok is azt mondják, hogy egy diagnózis nem diagnózis.

Derill,
Végre egy nem előítéletekkel teli, és számomra is értelmezhető/használható válasz. Köszönöm.
El fogok menni a gyámhivatalhoz, a PAS szindrómát meg fogom említeni a doktornőnek és talán elviszem a lányomat az általad említett pszichológushoz is.
Köszönöm még egyszer,
Andi

Bocs, ha eddig nem voltam érthető.

Vagy én voltam túl ideges.

Lenne akkor még egy kérdésem. Megvettem Vekerdy Tamás egyik könyvét (A pszichológus újra válaszol), amiben egy várandós kismama írja, hogy az apuka terhessége alatt elhagyta, de talán hajlik arra, hogy nevét adja a gyereknek. Az anyuka bizonytalan, nem tudja, van-e ennek így értelme, ha az apukát nem érdekli a gyerek. Vekerdy azt mondta, sok férfi véleménye megváltozik a baba születése után, talán vállalni fogja a babát és törődik is vele. De arra is van mód, hogy a kettejük nevét adja a babának.
Ez jutott eszembe nekem is, hogy talán ez is egy járható út lenne, ha a lányom az én nevemet "venné fel" a meglévőhöz, és ebbe biztos a volt férjem is beleegyezne. Ekkor pereskedni sem kellene, és talán egyszer a volt férjem is felnő annyira (és normális életet él majd), hogy végre "összebarátkozzon" a lányunkkal.

Mi ennek a menete, egyáltalán van-e erre mód, kell-e indokolni bárhogyan, hol kell megtenni az első lépést?

A Te neved most a férjes neved? Mert ha az, akkor a gyerek apja szerintem ebbe nem fog beleegyezni, de azért persze érdemes megpróbálni.

Névváltoztatásról korábban is beszéltünk már, épp az a lényege, hogy mindkét szülő kérelmére megváltoztatható a gyermek neve, tehát ezt korábban is megtehettétek volna, azt mondtad, nem egyezne bele.

Ja a menete: bemész az anyakönyvi hivatalba, kapsz egy nyomtatványt, kitöltöd, kifizetsz 5 ezer forint illetéket, megindokolod, hogy miért akarod, és elbirálják. (Legalább is nálam igy volt, de ennek három éve.)

Szia!
Megvolt a találkozó az édesapával. Igazából több alkalommal is, mert vidéken voltunk 3 hétig. Az első héten az édesapa minden nap hívta a lányomat, aki ment is vele, de nem tudtak állítólag miről beszélgetni (jó-jó, nem látták egymást évekig), csak akkor volt társalgás, mikor a volt férjem barátnője is ott volt, ő kérdezgette a lányomat erről-arról, ekkor még jól is érezte magát.
A 2.héten már csak kb. két naponta hívta, az utolsó héten pedig egyszer.
Most mi itthon vagyunk Pesten, a lányom lent maradt a nagyszülőknél, kíváncsi vagyok, hányszor hívja a volt férjem, hogy találkozzanak. Végül is a névváltoztatásba beleegyezett, ha az ő neve is marad. Ezt remélhetőleg még a nyáron el tudjuk intézni és az anyakönyvi hivatal is engedélyezi majd.
Nem perlem semmi miatt, a tanulságot levontuk az egészből, remélem, azért valamilyen szinten majd tartják a kapcsolatot a lányommal (aki a találkozások óta a nevelőapját szemlátomást sokkal jobban szereti, mint eddig).
Köszönöm a hozzászólásokat és a segítséget.
Andi

Helyesen döntöttél. A lányod már elég nagy, hogy ő maga is értékelje saját magában a történteket. El lehet neki magyarázni, hogy van egy vér szerinti apja, és van egy nevelőapja. Õ aztán a saját tapasztalatai alapján mérlegel és dönt. A vér szerinti apa feladata, hogy a lányával megszerettesse magát, ha erre nem lesz képes, akkor nyilvánvaló, hogy a lányod 18 éves kora után, ha nem akar, nem tart vele kapcsolatot. De azért nem árt tudni, hogy van valaki, akire számithat, ha valami történik. Ne felejtsd el, veled bármikor történhet valami, és mivel a férjeddel együtt szoktál gondolom utazni, akár egyszerre kettőtökkel is. És igy a lányod is megnyugszik, mert megérti, hogy miért más a neve, de ettől még ugyanugy szeretitek, mint a testvérét. Ha csak a nevéért szeretnétek régen rossz lenne.