Egy USA kongresszusi javaslat szerint a gyermekpornó megállítására a helyi és állami vezető szerveknek egyre több energiát kell fektetniük a rendőri erők kiképzésére, hogy elfoghassák az internetes bűnözőket. Az új törvények bevezetése helyett a kongresszusi küldöttek inkább az internetes biztonsági szakemberek képzésébe fektessenek több energiát – áll a javaslatban -, hogy gyorsan és könnyen felismerhessék az esetleges veszélyeket, amelyek a gyermekeket fenyegetik, mondjuk a közkönyvtárakban és az iskolákban, miközben a neten barangolnak. Az új eljárásokról szóló javaslatokat október 21-én juttatják el a Capitol Hillre, megtárgyalás céljából. Úgy gondolják, hogy a kormánynak sokkal több pénzt és megbecsülést kell nyújtania a webrendőrségnek, ahol az ő szakértelmük hatalmas dollármennyiségek felett rendelkezik. A beadvány ipari vezetői elhatárolódnak attól, hogy az internetszolgáltatókat okolják a gyermekpornó terjedéséért. Inkább arra akarják rávenni az embereket, pontosan jelöljék meg az oldalaik tartalmát, hogy aztán a gyermekek elkerülhessék azokat. A csoport arra is rá akarja venni a “felnőtt iparágat”, hogy ne használjanak pornót reklámozó bannereket, ahonnan egy kattintással eljuthatnak a gyerekek a nem kívánatos oldalakra. Azt javasolják, hogy a kongresszus tiltsa be ezek használatát. Az új beadványt egy régebbi törvényjavaslatból alakították át, ami azt kérte, hogy a “káros” oldalakra csak egy bankkártyaszám vagy hasonló kód beadása után lehessen csak belépni. Ezt viszont már többen megtámadták, mert alkotmányellenesnek tartják. A jelenlegi javaslat nagyban eltér ettől. Az ügyvédek szerint a cél ugyanaz, de a filozófia teljesen más. Felhívják a figyelmet, hogy jelenleg is legalább 100 000 gyermekpornóval foglalkozó oldal van a neten. Mert habár az FBI egy nagyon sikeres hadjáratot folytatott a gyermekpornó terjedése ellen, az internet nemzetközi elterjedése nagyon megnehezíti a dolgukat.