Csak az erőszakkal közvetlenül fenyegető felhívás marasztalható el büntetőjogilag Strasbourg szerint

2004.01.28. MTI

A strasbourgi bíróság szerint az állam csak akkor tilthatja be az erőszakra felhívő közbeszédet, ha az közvetlen, azonnali veszélyt jelent; ez irányadó a Hegedűs-ügy megítélésében csakúgy, mint a Tilos Rádióban elhangzottak, vagy az Alkotmánybíróság előtt fekvő gyűlöletbeszéd elleni törvény megítélésében - mondta el az MTI érdeklődésére egy magyar bíró kedden.

"A közvéleményt felkavaró szélsőséges megnyilvánulásokat Nyugat-Európában a polgári jog eszközeivel, nagy összegű kártérítési perekkel igyekeznek megfékezni. Az emberi jogi bíróság több ítéletében is rámutatott arra: a sajtószabadság akkor korlátozható büntetőjogi eszközökkel, ha bizonyított, hogy közvetlen, azonnali, reális veszélye áll fenn az erőszaknak" - fejtette ki a strasbourgi gyakorlatot jól ismerő magyar bíró, aki neve elhallgatását kérte.

Nyugat-Európában az sem példa nélküli, hogy a kártérítési per nyomán anyagilag ellehetetlenül, megszűnik az a sajtóorgánum, amely teret adott a valótlan tartalmú, súlyosan sértő megnyilvánulásoknak - tette hozzá.

A jogász szerint a strasbourgi gyakorlatot figyelembe véve nem marasztalható el büntetőügyben sem a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére felszólító Hegedűs Loránt református lelkész, akit a Fővárosi Ítélőtábla tavaly jogerősen felmentett a közösség elleni izgatás vádja alól, sem pedig a Tilos Rádió műsorvezetője, aki a keresztények kiirtására vonatkozó megjegyzést tett a műsorában karácsonykor.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…

  • kapcsolódó anyagok
GYŰLÖLETBESZÉD