Januártól bevezetik az elektronikus cégeljárást. Fokozatosan, először csak az rt.-k és a kft.-k előtt nyílik meg az e-út. Az informatikai háttér azonban már szeptemberben meglesz, és az ütemezésnek megfelelően bővül.

Szeptember végéig megteremtik az elektronikus cégeljárás bevezetéséhez szükséges informatikai hátteret. Így nem lesz akadálya, hogy januártól érvényesüljenek az idevágó törvényi szabályok: a cégbíróságokon hozzáláthatnak a kft.-k és az rt.-k papír alapú bejegyzési kérelmeinek digitalizálásához. Erről Horváth János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) hivatalának főosztályvezetője tájékoztatta a Világgazdaságot. Mint mondta, a munka jelentőségét növeli, hogy az eddig külön hálózatban működő cégbíróságok végre bekapcsolódnak a bíróságok nagy informatikai rendszerébe, így hozzájuthatnak mindazokhoz az adatbázisokhoz – például a legfelsőbb bírósági ítéletekhez, jogszabály-magyarázatokhoz vagy a BM népesség-nyilvántartási okmányirodai regisztrációihoz –, amelyeket jelenleg nélkülöznek.

A hálózatok összekapcsolásához, illetve a munkaállomások csatlakoztathatóságához szükséges összegeket a bíróságok biztosítják saját forrásból. A szerverek cseréjét, a szkennerek beszerzését a cégbíróságok informatikai infrastruktúrájáért felelős igazságügyi tárca végzi. A minisztérium az idén 240, a következő két évben összesen mintegy 250 millió forintot fordít a szükséges feltételekre.

Az Országgyűlés tavaly nyáron módosította a cégtörvényt, bevezetvén az e-utat. A rendelkezések lépcsőzetesen lépnek életbe. A kérelmek januárban kezdődő digitalizálása után szeptemberben megnyílik az e-út az rt.-k valamennyi és a kft.-k némely változásbejegyzési kérelmei előtt. Egy év múlva már a kft.-k számára is teljes lesz az elektronikus eljárás, amit a későbbiekben valamennyi gazdasági társaság számára biztosítani kell. A szakemberek az eljárás felgyorsulását és a költségek – az ügyfél, valamint az állam számára egyaránt kedvező – csökkenését remélik az e-cégregisztrációtól.

Az igazságügyi tárcánál már elkészültek a végrehajtáshoz nélkülözhetetlen, szakmai-informatikai előírásokat rögzítő rendelettervezetek, amiket szeptemberben megtárgyal az OIT is. Dolgoznak azon, hogy – az érdemi, azaz bírói döntéseket nem igénylő kérdések megoldása végett – célszerű „intelligens nyomtatványok” készüljenek az eljáráshoz.