Meggyorsíthatja az új terrorellenes törvények elfogadását a londoni terrortámadás, miután már az ellenzék is hajlandó támogatni az intézkedéseket, méghozzá minél hamarabb. A kormánynak azonban már nehezebb dolga lesz azzal a törvényjavaslattal, amely megtiltaná a vallási gyűlöletbeszéd bármely formáját. A tervezetet mind a közvélemény, mind az ellenzék kritizálja.

Meggyorsíthatja az új terrorellenes törvények elfogadását a londoni terrortámadás, miután már az ellenzék is hajlandó támogatni az intézkedéseket, méghozzá minél hamarabb. A kormánynak azonban már nehezebb dolga lesz azzal a törvényjavaslattal, amely megtiltaná a vallási gyűlöletbeszéd bármely formáját. A tervezetet mind a közvélemény, mind az ellenzék kritizálja.

Gyorsan reagált a londoni terrortámadásokra a brit törvényhozás: a kormány képviselői tegnap tárgyalásokat kezdtek az ellenzékkel, hogy minél előbb elfogadhassák az új terrorellenes törvényeket. Charles Clarke belügyminiszter javaslatait mind a konzervatívok, mind a liberális demokraták támogatják.

A törvények bevezetését eredetileg csak a jövő év elejére tervezte a Blair-kabinet, de a július 7-i terrortámadások miatt úgy döntött, hogy az ország biztonsága érdekében minél előbb be kell őket vezetni. Az új törvények alapján büntetendő lesz, ha valaki “közvetlenül terrorista cselekedetre buzdít másokat”. Ebbe a kategóriába sorolható, ha vallási vezető beszédében dicséri az öngyilkos merénylőket. Jogi következményekkel jár majd az is, ha valaki erőszak elkövetésére képez ki másokat, valamint szerepel majd a büntető törvénykönyvben a terrorista cselekmények előkészítésének tiltása is.

Egy másik tervezett törvényjavaslat már jobban megosztja ha nem is a politikusokat, de a közvéleményt mindenképpen. A brit kormány ugyanis azt tervezi, hogy betiltja a vallásos gyűlöletre való felbujtást, de a BBC internetes kiadásának felmérése szerint a lakosok 44 százaléka nem ért egyet a tervezettel, és 51 százalékuk támogatja. Bár a kabinet szerint a törvény minden vallás követőjét védené, a kritikusok úgy vélik, a javaslat sérti a szólásszabadságot. Két befolyásos londoni stratégiai kutatóműhely tegnap a brit terrorelhárítást tette felelőssé, amiért az elmúlt harminc évben szinte csak az északír terrorra figyelt, és nem vette komolyan a brit földön is egyre terjedő iszlám radikalizmust. A Királyi Külügyi Intézet és a Gazdasági és Társadalmi Kutatóintézet tegnap közösen kiadott jelentésében arra is figyelmeztetett, hogy az iraki háború támogatása és a brit katonai beavatkozás jelentősen növelte Nagy-Britannia fenyegetettségét.

A pakisztáni bevándorlási hivatal is megerősítette, hogy a négy merénylő közül három egy évvel ezelőtt járt az országban.
Sidique Khan és Shenzad Tanwee ugyanazon a repülőgépen utazott Karacsiba tavaly november 19-én, és csak három hónappal később tértek vissza Londonba. Hasib Hussain pedig a hivatal szerint tavaly júliusban járt Pakisztánban.