Az új típusú pénzügyi szolgáltatókat is érintette Luxemburgban a pénzügyi szektorról szóló törvény 2003-ban történt módosítása. A törvény hatályba lépése óta több alkalommal – legutóbb az elmúlt napokban – módosítani kellett az outsourcing-ra vonatkozó szabályozást.

A legutóbbi módosítást tartalmazó körrendelet eredményeként Európa egyik pénzügyi központjában teljessé vált outsourcing-ra vonatkozó szabályanyag.

Az outsourcing magyarul erőforrás-kihelyezést jelent, és több hivatalos szövegben is található definíció erre a tevékenységre. Így széleskörűen elfogadottak az ún. Baseli Bizottság „High Level Principles About Outsourcing” című anyagában vagy a belga jogban kidolgozott fogalmak. Mindezekre tekintettel az outsourcing lényege, hogy egy vállalat a saját informatikai rendszerének tulajdonjogát (akár a korábbi üzemeltető személyzettel együtt) teljes felelősségű üzemeltetésre átadja egy másik, erre specializálódott informatikai cégnek. Az elvárt szolgáltatási szintet, minőséget és egyéb feltételeket szolgáltatási szerződésben (SLA – Service Level Agreement) rögzítik. Nem megfelelő szolgáltatás illetve rendelkezésre állás esetén a szolgáltatót kártérítési kötelezettség terheli. Az outsourcing jó néhány éve közismert eszköze a hatékonyság növelésének, amely hozzásegítheti a gazdálkodó szervezeteket a költségek lefaragásához vagy a vállalati működés professzionálisabb megvalósításához.

A bankszektor informatikai rendszereinek kihelyezését szabályozó luxemburgi körrendelet általános rendelkezései bevezetik a pénzügyi szolgáltatásnak minősülő tevékenységek ellátása során érvényesülni hivatott „tisztességes magatartás” követelményét és megerősítik a belső és külső felügyeleti jogkörök fontosságát.

Kiemelt szerepet kap az ügyfelek védelme, ugyanakkor a pénzügyi szervezetek fenntarthatnak bizonyos jogokat ügyfeleik tájékoztatására vonatkozóan.
A körrendelet rendelkezései mindazonáltal meghatározott adminisztratív követelményeknek való megfeleléshez is kötik az outsourcing ügyletek lebonyolítását. Ezen túlmenően egy erőforrás-kihelyezést megvalósító ügylet előfeltétele két kulcsfontosságú követelmény teljesítése: egyrészt a szolgáltató pénzügyi szervezet kivételes esetben is képes kell, hogy legyen a megfelelő működtetésre, másrészt ilyen helyzet fennállta esetén meg kell tudnia szervezni az outsourcing ügyletek átruházását egy másik szállítóra vagy saját kezelésébe kell visszavennie őket.

A körrendelet rendelkezései megkülönböztetik a különböző forrás-kihelyezési tevékenységeket, melynek értelmében egyrészt körülhatárolhatók a fenntartási-szolgáltatási, programozási és tanácsadási jellegű szolgáltatási szintek, másrészt megkülönböztethető ezektől a komplett rendszerek kezelésére irányuló szolgáltatási szint. A különböző jellegű tevékenységek sajátosságaihoz igazodnak a körrendelet előírásai.

Az új szabályozásban található egy, a banktitok tekintetében „forradalminak” nevezhető rendelkezés, amely szerint két feltétel fennállta esetén a pénzügyi szolgáltatót az informatikai rendszerek tekintetében nem terheli titoktartási kötelezettség. Eszerint a kiadható adatok meghatározott tárgykörre vonatkozó szolgáltatási szerződésből erednek és ezek az adatok elengedhetetlenül szükségesek a szóban forgó szerződés teljesítéséhez.