Meghiúsult szankciók Minszk ellen

2006.09.28. BruxInfo

A tagállamok visszautasították a Bizottság azon javaslatát, hogy kereskedelmi szankciókkal sújtsák Fehéroroszországot – a vitának ugyanakkor még korántsincs vége.

Lengyelország, Litvánia, Lettország, Görögország és Ciprus kedden nem szavazta meg, hogy függesszék fel Fehéroroszországot az Általános Preferenciarendszer (GSP) rendelkezései alól, miközben Olaszország, Csehország és Szlovákia tartózkodott. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy október 12-i ülésükön az uniós nagykövetek ismét megvizsgálják az ügyet.

Ha a munkacsoport támogatta volna a lépést, akkor azt a külügyminiszterek október közepén jelenthették volna be hivatalosan, a Bizottság pedig 2007 közepétől importvámot vethetett volna ki egyebek között a belorusz fára és textilre.

Lengyelország, Litvánia és Lettország, melyek máskülönben Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök heves bírálói, attól tartanak, hogy az importvámok a fehéroroszországi átlagembert sújtanák, és mindez tönkretenné az EU imázsát a volt szovjet utódállamban.

Az Európai Bizottság és a nemzetközi szakszervezetek már jó egy éve felsorakoztak egy efféle döntés meghozatala mögött, mert úgy vélik, hogy Minszk megsérti a GSP olyan kitételeit, mint a gyülekezés szabadsága. „A Bizottság továbbra is azt hiszi, hogy a GSP-privilégiumok felfüggesztése rendkívül fontos, és továbbra is erőteljesen a döntés (meghozatala) mellett fog érvelni” – idézett az EUobserver egy bizottsági szóvivőt.

  • kapcsolódó anyagok
GAZDASÁGI JOG