Éjjeli műszak - Indiában 25 millió ügy vár feldolgozásra

2007.01.10. JogiForum.hu

India egyes tartományaiban „éjszakai bíróságok” felállításával igyekeznek ledolgozni a felhalmozódott ügyhátralékot.

Nem csak Magyarországon probléma a bíróságok feldolgozatlan ügyhátraléka: Indiában körülbelül 25 millió ügy vár feldolgozásra és nem ritka, hogy a bíráknak akár 100 ilyen-olyan jogvitával kell egy nap foglalkozniuk.

A Gujarat tartományban bevezetett új rendszer szerint a bíróságok meghosszabbított munkarenddel igyekeznek feldolgozni az ügyhátralékot. A bírák a rendes munkaidő végeztével, este hat után mintegy két órában tárgyalnak kisebb jelentőségű ügyeket, így napközben a fajsúlyosabb viták eldöntésére koncentrálhatnak.

Az elmúlt másfél hónapban mintegy 16 ezer ügyben sikerült ily módon döntést hozni, és az új rendszernek megvan az az előnye is, hogy a perben érdekelt feleknek nem kell szabadnapot kivenniük csak azért, hogy megjelenjenek a bíróság előtt. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy november óta 17-ről 47-re nőt az újfajta rendszert alkalmazó bíróságok száma.

Az esti bíróságokra vonatkozó eljárási rend értelmében polgári vitákban körülbelül 350 ezer forintnak megfelelő pertárgy-értékig, míg büntetőügyekben a pénzbüntetéssel vagy legfeljebb három évi börtönnel büntethető esetekben lehet az ügyeket rendes munkaidőn túl tárgyalni. A bírák és az őket segítő adminisztratív személyzet 25 százalékkal magasabb juttatásban részesül, ha kiterjesztett munkarendben dolgoznak.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG