Az európai unió közbelépésének köszönhetően idén nyártól már jóval olcsóbb lesz a mobiltelefon külföldi használata. A barangolásról szóló európai uniós rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való e hét végi közzététele révén mind a huszonhét tagállamban kötelező erejűvé válik a belső piac szabályozásának egy fontos eleme.

„Az európaiak végre megkönnyebbülten felsóhajthatnak, mivel az összes tagállamban kötelező erejű lesz a barangolásról szóló uniós rendelet. Remélhetőleg most utoljára van dolgunk aránytalanul magas barangolási díjakkal. Elégedetten nyugtázom, hogy egyes mobilszolgáltatók kínálatában már július 1-jétől szerepel az eurotarifa” – jelentette ki Viviane Reding, a távközlésért felelős biztos. „A Bizottság azonban továbbra is nyomon fogja követni az árakat – különösen a barangolásos szöveges üzenetek és adattovábbítás tekintetében –, gondoskodva arról, hogy a fogyasztókat más hátrány se érje, és hogy három év elteltével már ne legyen szükség szabályozásra. Remélem, hogy a mobilszolgáltatók az Európai Unió cselekvőképességének tudatára ébredtek. Azt üzenem nekik: máris lássanak hozzá a barangolásos szöveges üzenetek és adattovábbítás árának gyors csökkentéséhez, különben ott is hamarosan közbe kell avatkoznunk.”

A Bizottság 2006. július 12-én egy, a nyilvános mobilhálózatok közötti barangolást szabályozó európai uniós rendeletre tett javaslatot, hogy ezáltal akár 70%-kal csökkentse a barangolási díjakat (lásd IP/06/978). Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között eddig ritkán tapasztalt gyorsasággal létrejött politikai megállapodás nyomán mindössze tizenegy hónappal később, június 7-én jóvá is hagyták a barangolásról szóló uniós rendeletet (lásd IP/07/696 és MEMO/07/233).
Az európai uniós rendeletnek köszönhetően a fogyasztók idén nyártól élvezhetik a külföldön kezdeményezett, illetve fogadott hívások díját korlátozó (legfeljebb 0,49, illetve 0,24 eurós ÁFA nélküli percdíjat megengedő) „eurotarifa” előnyeit. A mobilszolgáltatók e fogyasztóvédelmi korlát alatt versenghetnek egymással. A díjkorlát 2008-ban és 2009-ben tovább fog csökkenni.

Következésképpen:

  • A mobilszolgáltatók kötelesek minden fogyasztójuknak legkésőbb 2007. július 30-ig felkínálni egy „eurotarifát”.
  • Azok az ügyfelek, akik nem vesznek igénybe barangoló díjcsomagot, és azonnal reagálnak, legkésőbb 2007. augusztus 30-tól „eurotarifáért” telefonálhatnak.
  • Akik nem reagálnak, és nem vesznek igénybe barangoló díjcsomagot, 2007. szeptember 30-tól automatikusan átváltanak az „eurotarifára”.
  • A barangoló díjcsomagot igénybe vevő előfizetők is áttérhetnek egy „eurotarifára”, e döntésükről azonban értesíteniük kell szolgáltatójukat.

Az állampolgároknál kedvező fogadtatásban részesülő (lásd IP/06/1515) uniós barangolási rendeletnek köszönhetően a szolgáltatók ráadásul kénytelenek lesznek minden ügyfelüket tájékoztatni a barangolási díjakról. A megkövetelt átláthatóság hatására a fogyasztók könnyebben találnak majd rá a legkedvezőbb barangolási ajánlatokra, és tudni fogják, hogy mennyiért telefonálnak, amikor ennek legnagyobb a jelentősége, vagyis barangoláskor.

Nagykereskedelmi korlátozás is lesz, amelyet a szolgáltatók által egymásnak felszámolt barangolási díjakra kell majd alkalmazni, a mai kihirdetés után két hónappal kezdődő hatállyal. Attól kezdve tizenkét hónapig 0,30 eurós nagykereskedelmi korlátozás lesz érvényben.

A rendeletet június 29-én 2007 kihirdetik az Európai Unió Hivatalos Lapjában, így azt június 30-tól mind a huszonhét európai uniós tagállamban alkalmazni kell. A rendelet három évig marad hatályban. Ezalatt a Bizottság – a nemzeti szabályozó hatóságokkal közösen – szorosan nyomon követi a rendelet végrehajtását. A Bizottság tizennyolc hónapon belül értékelni fogja a rendelet alkalmazását, megállapítva, hogy meg kell-e hosszabbítani a rendelet hatályát, és hogy szükség van-e további, a barangolásos szöveges üzenetekre és a adattovábbításra is kiterjedő beavatkozásra.