A Minisztérium pert nyert a Magyar Orvos Kamarával szemben

2007.09.19. Jogi Fórum

A Magyar Orvosi Kamara szakmai, érdek-képviseleti köztestület. A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény az érdekvédelmi szervezeteket azonban csak akkor tekinti ügyfélnek, ha törvény az ügyfél jogaival ruházza fel az adott szervezetet.

A kamaráról szóló törvény azonban csak annyit mond, hogy külön jogszabályban meghatározott keretek között a kamara egyedi ügyekben is elősegítheti a tagok jogainak érvényesítését, ügyféli jogot azonban nem ad. Tekintettel arra, hogy ezek alapján a MOK nem rendelkezik perbeli jogképességgel, vagyis nem volt jogosult a per megindítására, a pert a bíróság – a polgári peres eljárás szabályai szerint – megszüntette.

A döntés megerősíti a Minisztériumot abban, hogy e kérdéskörben a saját álláspontja a megalapozott. A Minisztérium álláspontja változatlan: a miniszter az eljárás során végig a törvények szellemében, jogszerűen járt el, ezért vállalja a döntések bírósági megmérettetését is.

A törvényesség mellett kiemeljük azt is, hogy a minisztérium jogi eszközökkel is biztosította az intézmények és fenntartók döntéshozói és véleményalkotási jogát, és miután ezzel politikai nyomásra nem tudtak élni, minden lehetőséget megragadott a szakmai egyeztetések lebonyolítására, az érintettek álláspontjának megismerésére.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG