Az AB helybenhagyta a Parlament népszavazási határozatait

2008.01.28. Jogi Fórum / Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság (Ab) január 22-i teljes ülésén helybenhagyta a Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezésekről szóló országgyűlési határozatokat.

Az Országgyűlés december 17-én hozott határozataiban rendelte el a népszavazást a kórházi napidíj, a vizitdíj és a képzési hozzájárulás ügyében. A jogorvoslati határidő végéig hét kifogás érkezett, ezek közül hat mindhárom országgyűlési határozatot, míg egy kizárólag a képzési hozzájárulással kapcsolatos határozatot támadta meg.

Az Ab egyhangúlag elfogadott határozataiban egyik kifogást sem találta megalapozottnak, valamennyit elutasította.

A jogszabály értelmében a köztársasági elnök az Ab határozatainak a Magyar Közlönyben megjelenésétől számítva tizenöt napon belül írja ki a népszavazást. A referendumot az alkotmánybírósági döntéseket követő negyvenhárom napon túl, de kilencven napon belül kell megtartani.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG