Kedden indult az elektronikus civil adatbázis, amelyben bárki kereshet a magyarországi társadalmi szervezetek és alapítványok hatályos adatai között – jelentette be közös keddi sajtótájékoztatóján Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke, valamint Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány örömmel fogadta a bejelentést.

Lomnici Zoltán elmondta: az elektronikus jegyzék létrehozásának egyik fő célja az volt, hogy kontrollálhatóak legyenek ezek a szervezetek, hiszen évente 300-500 milliárd forinttal gazdálkodnak.

Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy ennek az összegnek döntő hányadát a megközelítőleg 77 ezer nyilvántartásba vett társadalmi szervezetnek és alapítványnak csupán öt százaléka jegyzi.

Hozzátette: az igazi megoldás ezért az lesz, ha ezeknek a gazdasági szempontból legjelentősebb szervezeteknek is lesz egy különálló megbízható adatbázisa.

A mostani listán, amelyet az OIT hivatala működtet és naponta frissít, az érdeklődő megtalálhatja többek közt a keresett szervezet nevét, székhelyét, típusát és nyilvántartási számát.

Nagyon gyorsan fejlődik a civil szféra, amely lefedi az élet szinte minden területét, ezért is volt szükség egy ilyen jellegű oldalra – fűzte hozzá Simon Gábor államtitkár.

A sajtótájékoztatón eléhangzott: a fejlesztés a bíróságok részéről e lista elkészültével nem áll meg, ugyanis tervezik az elektronikus nyilvántartásba vétel és változás-bejegyzés lehetőségének megteremtését is.

Az országos civil adatbázis a bíróságok központi honlapjáról a www.birosag.hu oldalról érhető el.

A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány örömmel fogadta bejelentést, mely szerint interneten hozzáférhetőek a társadalmi szervezetek és alapítványok hivatalos alapadatai – áll a szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A NIOK Alapítvány évek óta dolgozik azon, hogy a civil szektor illetve az egyes szervezetek iránt érdeklődők könnyedén hozzáférhessenek a szervezetek alap- és szélesebb körű adataihoz és tájékozódni tudjanak az őket érdeklő szolgáltatásokról valamint a civil szerveztek adomány- és önkéntes szükségleteiről.

Ennek érdekében a NIOK, több mint tíz éve a (nonprofit.hu|www.nonprofit.hu) információs portálon civil adatbázist működtet, amelyben jelenleg több mint 11.500 nonprofit szervezet jelenik meg részletes adatokat szolgáltatva tevékenységeiről, céljairól, eredményeiről – tájékoztat az alapítvány.