A BRFK lát lehetőséget a melegfelvonulás megrendezésére

2008.06.13. MTI

A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese lát esélyt arra, hogy mégis megrendezheti a Meleg Méltóság Menetét a Szivárvány Misszió Alapítvány július 5-én; a rendőrség - bár szerdán megtiltotta az alapítvány demonstrációjának megtartását - tovább tárgyal a megrendezés lehetőségeiről.

Bodnár Zsolt ezredes csütörtökön sajtótájékoztatón emlékeztetett arra: az alapítvánnyal egy hónapja egyeztetnek a felvonulás megrendezésének lehetőségéről, a szervezet a legutóbb június 10-én jelentette be a Deák tér - Andrássy út - Hősök tere útvonalra vonulásos demonstrációját.

Nagyon nehéz Budapesten közlekedni, megpróbálják az összes demonstrációt úgy megtartani a szervezőkkel, hogy azok Budapest lakosságának és az átmenő forgalomnak a legkisebb megzavarásával járjanak - magyarázta.

Mint mondta, erről egyeztettek az alapítvánnyal is: megpróbálták rávenni a szervezetet, hogy olyan területen tartsák meg felvonulást, amely kevésbé érinti a főváros forgalmát. Májusban több alternatívát is ajánlottak a szervezőknek, például a pesti rakpartot, a Margitszigetet vagy a Felvonulási teret.

Mindkét fél számára elfogadható megoldást azonban nem tudtak kidolgozni, ezért a június 10-ei bejelentésben szereplő felvonulást - tekintettel a nehéz fővárosi közlekedésre - a jogszabályban meghatározott időn belül megtiltották.

Az egyeztetések azonban nem álltak le a szerdai határozat postázásával, az ezredes tájékoztatása szerint azok csütörtökön is folytatódnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK) is érdeke, hogy megtartsák ezeket a rendezvényeket és mindenki élhessen alkotmányos jogával - tette hozzá Bodnár Zsolt.

Megjegyezte: úgy tűnik, mindkét félben megvan a kompromisszumkészség ahhoz, hogy mégis meg lehessen tartani a rendezvényt. A főkapitány helyettese el tudja képzelni, hogy a vonulás miatt például csak részlegesen kelljen lezárni az Andrássy utat, félpályás útlezárás lenne csak az érintett szakaszon. Azt is el tudja képzelni megoldásként, hogy a keresztutcákat csak nagyon rövid időre - egy-egy felvonuló tömb áthaladására - zárják le.

A problémát az jelenti, hogy ha az eredeti bejelentést elfogadja a rendőrség, akkor az észak-déli főközlekedési utakat kettévágták volna a felvonulás idejére.

Az ezredes ezer-ezerkétszáz demonstrálóra számít a felvonuláson, és - ahogyan a korábbi években is - számítanak az ellentüntetők megjelenésére. Ezzel kapcsolatban azt mondta, a rendőrségnek el kell különítenie egymástól a két tábort.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
GYÜLEKEZÉSI JOG
RENDŐRSÉG