Kadhafi, líbiai vezető egy teljes klinikai szárnyat biztosítana Tripoliban Severini Antinoro olasz professzornak az első ember-klónozáshoz szükséges kísérletek elvégzéséhez.

Moamer el-Kadhafi nemcsak az utazási és tartózkodási költségeit fizetné a professzor csoportjának, hanem jelentős jutalmat is adna, ha sikerülne mesterséges embert létrehozni. A líbiai forradalmi vezető felajánlotta teljes támogatását az ember-klónozásra készülő Severini Antinori olasz professzornak. A londoni Sunday Express című újság szerint Kadhafi a Tripoliban található legjobb klinika egyik szárnyát bocsátaná az olasz nőgyógyász rendelkezésére, hogy ott véghezvihesse a már tervként is óriási vihart kavart kísérleteit.

A líbiai forradalmi vezető nagylelkűen fizetné az Antinori professzor vezette csoport odautazási és tartózkodási költségeit, ráadásul dollármilliókkal jutalmazná meg a szakembereket, ha valóban sikerülne a történelemben először mesterségesen embert létrehozni. Kadhafi a múlt héten Antinori egyik munkatársával folytatott telefonbeszélgetésen tette meg ajánlatát, amit azonban az izraeli hírszerzés, a Moszad lehallgatott. A Sunday Express szerint Antinori már korábban úgy nyilatkozott, hogy kísérletét egy földközi-tengeri országban akarja végrehajtani, az ország nevét azonban titokban kell tartania.

A Moszad állítólag már továbbította értesüléseit az olasz orvosok szakmai szövetségének. A kamara elnöke, Guiseppe Del Barone a londoni újságnak úgy nyilatkozott: Antinori nem akadályozható meg abban, hogy Líbiába utazzon. Mindamellett kiteszi magát annak a nagyon is valós veszélynek, hogy utána orvosként már nem dolgozhat tovább – tette hozzá.