Lomnici rendezné a leköszönő közjogi méltóságok helyzetét

2008.07. 4. HírTV

Erkölcsileg elfogadhatatlanok Lomnici Zoltán szerint azok a multi cégektől érkezett ajánlatok, amelyeket mint a Legfelsőbb Bíróság leköszönő elnöke kapott. Ezt maga a volt főbíró mondta csütörtökön.

Lomnici Zoltán, aki évek óta milliárdos értékű pénzügyi perekben is ítélkezik, emlékeztetett rá, hogy amíg nyugaton törvények szabályozzák az egykori legfőbb közjogi méltóságok további sorsát, addig Magyarországon rendezetlen a helyzetük. Ez az állapot, ami most a volt főbíró mellett Bihari Mihályt, az Alkotmánybíróság eddigi elnökét is érinti, nem előnyös az ország presztízse szempontjából sem. Lomnici elmondta, hogy a tanácsadó testületi, illetve hivatalvezető-helyettesi pályázat, amelyben szerdán döntött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, sem lett volna egyértelműen megnyugtató megoldás. Ez volt a véleménye az OIT-tagok többségének is, ezért szavaztak a javaslat ellen 7:5 arányban.

Míg Franciaországban például a Legfelsőbb Bíróság leköszönő elnöke a törvény erejénél fogva automatikusan tagja lett az Államtanácsnak, addig Sólyom László az egyetemen tanított, miután letelt az alkotmánybírósági elnöki megbízatása. Lomnici Zoltán jelenleg a Legfelsőbb Bíróság egyik tanácsvezető bírájaként folytatja pályafutását, az illetékesek azonban változatlanul keresik annak lehetőségét, hogy az eddig betöltött közjogi méltóságához illő tisztséget találjanak neki.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG