Médiamachináció

2008.08. 4. Jogi Fórum / Antal Attila

A médiaszabályozás Európa szerte politikailag igen kényes terület. Gyakran szakmai megfontolás nélküli politikai kompromisszumok és akaratok kodifikáltatnak egy-egy médiatörvényben. Úgy tűnik van ellenszer…

A politikai akarat kétségkívül fontos tényezője a jogalkotásnak, sőt azt mondhatjuk, hogy nélkülözhetetlen. Politikai kezdeményezés, konszenzus nélkül nincs megalkotott jogszabály. Az azonban már kérdéses, hogy a jogszabályok lehetnek-e csupán politikai egyezkedések és akaratok megjelenítői (figyelmen kívül hagyva szakpolitikai, jogi realitásokat). Az alábbiakban konkrét példákon keresztül mutatjuk be azt a nyilvánvaló tendenciát, hogy a politika hogyan akar közvetlen (jogi) hatást gyakorolni a médiaszabályozásra, valamint azt, hogy ennek milyen jogállami ellensúlyai képzelhetők el.

Franciaország – reklám nélkül, irányítva

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök tervei, mely szerint megszüntetné a reklámokat a közszolgálati televízióban, emellett maga jelölné az intézmény vezetőjét, általános felháborodást váltottak ki. A csak „Sarkotévé-ként” emlegetett átfogó reformtervéről még az év elején beszélt először az államfő. Az elnök ekkor kifejtette, hogy elégedetlen a közszolgálati televíziókkal, amelyek műsorpolitikáját a nézettségi mutatók és a reklámbevételek növelése határozza meg. Véleménye szerint a közszolgálati adókat ma már alig lehet megkülönböztetni a kereskedelmiektől.

Sarkozy mihamarabb szeretné megvalósítani médiareform-tervét. A menetrendet: legkésőbb 2009. január 1-jétől nem lesznek reklámok főműsoridőben, este 8 után, 2011-től pedig egyáltalán nem sugározhatnának hirdetéseket a közszolgálati tévék - kivéve a regionális műsorokat, és megmaradnak a szponzori reklámok is. Az új vezért a köztársasági elnök fogja kiválasztani, s nem a CSA nevű audiovizuális főhatóság. A tervek végrehajtásán Sarkozy pártja, az UMP parlamenti frakcióvezetője, Jean-Francois Copé elnökletével öt hónapja dolgozó, képviselőkből és médiaszakemberekből álló testület nemrég tette közzé jelentését. A reklámbevételekből elmaradása következtében előálló hiány egy részét a bizottság szerint a 2002 óta változatlan előfizetési díj (ami egyébként az egyik legalacsonyabb Európában) emeléséből lehetne fedezni, erről a népszerűtlen lépésről azonban Sarkozy elnök hallani sem akart. A másik forrás a közszolgálati tévéktől kieső reklámokat megkaparintó kereskedelmi adók pluszbevételeinek megadóztatása 0,9 százalékkal, valamint az internet- és a mobiltelefon-szolgáltatókra kivetett 0,5 százalékos adó.

A szakmailag előkészített tervezet – bár kétség kívül tartalmaz egy igen értékes kulturális magvat – több problémát is felvet. Az belátható, hogy a reklám távol tartása számos előnnyel jár. A műsor összeállításánál nem a fizetőképes közönséget megcélzó reklámozók szempontjait kell követni, és az egész műsorfolyam azt az érzést sugározhatja, hogy amit a néző lát, az nem a világméretű fogyasztási gépezet része. A gond a források pótlásánál van. Két lehetőség vázolható fel tehát: egyrészt növelni lehet - az amúgy alacsony - előfizetési díjakat, másrészt pedig adóval lehet sújtani a versenytársakat. Az előbbitől Sarkozy, az utóbbitól pedig a szolgáltatók zárkóznak el. A kérdést a francia sajtó – leegyszerűsítve, de nagyon találóan – úgy vetette fel, hogy: elvehető-e a pénz a Wikipédiától a könyvtárak számára. Problémás lehet még, hogy a francia elnök a változtatások levezénylésére saját emberét helyezné a „Sarkotévé” élére.

Ez az eset olyan problémára világít rá, amely a 21. század médiaszabályozásának egyik legfontosabb kérdése lesz - hazánkban is: meg kell találni a (jogi) megoldást a közmédiumok kulturális szerepének megőrzésére úgy, hogy forrásszükségletüket is kielégítsük.

Románia – „orwelli hatalom”

A román Alkotmánybíróságnak kellett megálljt parancsolni az audiovizuális médiatörvény legutóbbi módosításának, amely szerint a televízióknak és a rádióknak egyenlő arányban kell volna sugározniuk „pozitív” és „negatív” híreket. A testület miatt a törvény visszakerült a parlamenthez.

A szakpolitikai és jogi realitásokat nélkülöző törvénytervezet kezdeményezője a nacionalista Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátora volt, de meglepő módon csatlakozott hozzá a nemzeti liberális párti Ioan Ghise is, jóllehet párttársa, Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök ellenezte a törvényt. Funar és Ghise úgy vélte, hogy a híradások hemzsegnek a negatív tudósításoktól, ez rontja a lakosság közérzetét, másnapi munkakedvét, depressziót okoz, nő a pszichés betegek száma. A román szenátus június 26-án fogadta el egyhangúlag a jogszabály módosított változatát, amelyet a sajtó azóta is naponta támad. A törvény maga nem is tartalmazta a jó és rossz hírek besorolásának normáit. A szabályozás szerint arról, hogy mi a „jó” és mi a „rossz” hír, az Országos Audiovizuális Tanácsnak kellett volna döntenie.

A román médiafelügyelet tagja, Gelu Trandafir úgy vélekedett, hogy a jogszabály alkalmazása „orwelli hatalommal ruházná fel a szerkesztőket”, és ha Basescu aláírná, az „visszalépést jelentene a demokráciában”. Vivien Reding médiaügyekért felelős brüsszeli biztos elképesztőnek tartja, hogy egy ilyen döntés az Európai Unió egyik tagállamában egyáltalán megszülethetett. A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet is hasonló véleményen volt. A szervezet kifejtette, hogy ilyen típusú médiaszabályozás csak Kínában és Észak-Koreában van.

Hazai helyzet – változó gyakorlat

Franciaországhoz hasonlóan hazánknak is meg kell találnia azokat a jogi konstrukciókat, amelyek megfelelő forrásokat biztosítanak a közmédiumoknak. A román helyzetből okulva pedig fontos kiemelni: a politikusi akarat nem alakulhat jogszabályszöveggé szakmai realitások nélkül. A fentiekhez hasonló szabályozási-tendenciák nálunk nem várhatóak ugyan, mindenképpen szükséges azonban hangsúlyozni: alkotmányvédelmi mechanizmusnak kellett közbelépni a helyzet feloldása végett.

A politikai konszenzusok által szétszabdalt hazai médiatörvényről már sokan és sokszor megmondták, hogy legalábbis módosításra szorul. A közelmúltban az Országos Rádió és Televízió Testület élére kinevezett Majtényi László „a sokak által méltán bírált médiatörvényben ugyanakkor komoly alkotmányvédő potenciált lát”. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet korábbi első embere már az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottsága előtt úgy nyilatkozott, hogy minden erejével azon lesz, hogy az ORTT-t a pártpolitikától távol tartsa és a közpolitikához közel vigye. Úgy tűnik, hogy Majtényi László valóban fontosnak tartotta azt, hogy a közpolitikai és szakmai elem jobban kidomborodjék a médiahatóság munkájában. Ennek egyik jele (amint arról beszámoltunk), hogy szakmai egyeztetésen állapodtak meg az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság képviselői a szorosabb együttműködésben. Ezt követően ugyancsak a szakmai kooperáció elmélyítésében egyezett meg Nagy Zoltán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Majtényi László.

Úgy tűnik tehát, hogy az új elnök a hazai médiatörvényben lévő hiátusokat és a korábban sokat bírált gyakorlatot is ki akarja küszöbölni (amennyire a körülmények engedik), illetve meg akarja változtatni. A vele készült interjúk és sajtóanyagok rámutatnak arra, hogy a korábbi adatvédelmi biztos erős jogászi attitűddel vetette bele magát a hazai médiahatósági-gyakorlat reformjába: „Az ORTT köteles ellenőrizni, hogy a rádiók és a televíziók tiszteletben tartják-e az emberi jogokat, feladata a kisebbségek, a gyerekek, a nők jogainak a védelme, sőt az alkotmányos rend védelme is az ORTT jogköre, ha azt megsértené valamelyik szolgáltató. Ez a szál eddig halványabb volt az ORTT jogalkalmazásában, komoly ambícióm, hogy ezt megerősítsem.”

A hazai tapasztalatok is alátámasztják azokat a nemzetközi tendenciákat, amely szerint a (jogalkotó) politikai szereplőkön kívül egyéb aktorok nem csak részt vesznek a médiaszabályozásban (s általában is a jogalkotásban), hanem kénytelenek kijavítani a jogalkalmazás során a politikusok hibáit. A Jogi Fórum is tudósított már arról, hogy az Alkotmánybíróság aktív szereplője a médiajog alakításának, s most az ORTT elnökének „ars poeticaja” és a kapcsolatkeresés a többi, médiáért felelős szervvel új korszak kezdetét jelentheti mind politikai konszenzusok által „machinált” médiaszabályozásban, mind pedig a jogalkalmazói gyakorlatban.

  • kapcsolódó anyagok
MÉDIAJOG
NHH
ORTT
GVH