A kormány büszke arra, hogy olyan új, a korábbinál szigorúbb szabályozást sikerült kialakítani, amelynek köszönhetően a baleseti statisztikák javulni kezdtek – közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) kedden, azokra az aggályokra reagálva, amelyeket az ombudsman vetett fel az ittas vezetéssel kapcsolatos új szabályozás miatt.

A minisztérium felhívta a figyelmet arra: a hatályos szabályok és az azok megszegése esetén kiszabható szankciók érvényben vannak, ezeket egy hivatali állásfoglalás önmagában nem változtatja meg.

Az ittas vezetés szankciórendszerére vonatkozó hatályos szabályokkal kapcsolatos ombudsmani jelentést a tárca alaposan tanulmányozza, a vonatkozó jogszabályokat áttekinti, amennyiben szükséges, az ajánlásokat megfogadja, és ha kell, pontosítja a szabályozást – áll a közleményben.

Az IRM szerint a közlekedésbiztonság javítása terén jó irányban halad. Mint írta, a továbbiakban is mindent megtesz annak érdekében, hogy a szabályszegő, veszélyeztetést előidéző gyorshajtók, vagy alkoholfogyasztás mellett vezetők számát a minimálisra csökkentsék. A kormány már korábban biztosította a forrást a rendőrség számára korszerű alkoholszondák beszerzésére, melyre a közbeszerzési eljárás kiírása a napokban megtörténik – tette hozzá a minisztérium.

Az ombudsman hétfőn közleményében fejezte ki aggodalmait az ittas vezetéssel kapcsolatos új szabályozás miatt. Úgy látja, nincs alkotmányos indoka annak, hogy ittas járművezetéskor a jogosítványt minden esetben a helyszínen el kell venniük a hatóságoknak a sofőrtől, ez aránytalan korlátozást, egyfajta előrehozott büntetést jelent.

Szabó Máté szerint a jogalkotó egyoldalúan, a garanciák beépítése és a szükséges technikai fejlesztés nélkül hirdette meg a “zéró toleranciát”, azaz a vezetői engedély azonnali elvételének kötelezettségét.

Az állampolgári panasz nyomán, hivatalból indult ombudsmani vizsgálat azt is megállapította, hogy hiányos az ittas járművezetéssel kapcsolatos szabályozás.

A hatályos jogszabályok egyike sem szól érdemben az alkoholszondás vizsgálatról, annak következményeiről vagy éppen azokról az esetekről, amikor a járművezető vérminta-adásra kötelezhető. A rendőrség számára útmutatást csak az Országos Rendőr-főkapitányság nem nyilvános, jogszabálynak nem minősülő belső intézkedései tartalmaznak. A jogbiztonságot csorbítja, hogy ezt a szabályozást nem jogszabályi szinten rögzítették és tartalmi ellentmondásai vannak – olvasható az ombudsman közleményében.

Bencze József országos rendőrfőkapitány egy hétfői, budapesti háttérbeszélgetésen elmondta: szeptember közepéig 5.545 vezetői engedélyt vettek el a helyszínen a rendőrök az ittas járművezetőkkel szemben alkalmazott “zéró tolerancia” miatt. Az év első nyolc hónapjában 27 százalékkal csökkent az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma.