Magyarország jól halad a szolgáltatási direktíva átvételével

2008.11.25. BruxInfo

Magyarország 16 másik uniós tagállammal együtt tartani tudja a szolgáltatási irányelv végrehajtásának határidejét – derült ki abból a jelentésből, melyet a napokban hozott nyilvánosságra a BusinessEurope.

A Huszonheteknek 2009. december 28-ig kell nemzeti jogrendszerükbe átültetniük a szolgáltatások szabadságáról szóló irányelvet. Egy évvel a határidő lejárta előtt az európai munkáltatókat tömörítő BusinessEurope jelentést bocsátott ki, mely egyebek között megállapítja, hogy 17 tagállam – köztük Magyarország is – tartani tudja a határidőt, 9 európai ország azonban nem. Ez utóbbiak közé tartozik Belgium, Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, (a nem uniós tag) Izland, Szlovénia, Spanyolország. (A jelentést a tagállamok üzleti érdekképviseleti szerveitől kapott információk alapján készítette el a BusinessEurope.)

A dokumentum mindemellett kitér arra is, hogy olyan országok, mint Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia, Románia vagy Magyarország már közel járnak ahhoz, hogy befejezzék a jogszabályok átvilágítását (vagy már be is fejezték azt), miközben Írországban és Szlovákiában meglehetősen döcögősen halad ez a folyamat.

A BusinessEurope éppen ezért azt ajánlja a tagállami hatóságoknak és az önkormányzatoknak, hogy gyorsítsák fel az átvilágítást. Emellett az érintett hatóságoknak biztosítaniuk kell azt is, hogy az átvilágítás valamennyi olyan szolgáltatásra kiterjedjen, mely az irányelv hatálya alá esik (s adott esetben az eljárást más szektorokra is ki kell terjeszteni).

Az ajánlások között szerepel, hogy az átvilágításnak a nemzeti jogszabályok egyszerűsödéséhez és korszerűsödéséhez kell vezetnie. Az egyablakos ügyintézési pontokat megfelelő felszereltséggel kell ellátni, és létre kell hozni egy olyan uniós nyilvános regisztert (lényegében egy honlapot, mely valamennyi uniós nyelven elérhető lenne), mely a tagállami végrehajtásról tartalmazna információkat.

A BusinessEurope szerint az üzleti érdekképviseleti szervekkel folytatott konzultáció nem kielégítő, ezt meg kell erősíteni. A tagállami kormányoknak emellett – a Bizottság segítségével – olyan kommunikációs kampányokat kellene szervezniük, melyek az irányelv nyújtotta jövőbeni lehetőségeket mutatnák be a szélesebb nyilvánosságnak.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI UNIÓ