Nagyobb lesz az áfa, csökkennek a bérterhek

2009.06.23. MTI

Az áfaemelés miatt az önkormányzatok minden százból akár két forintot elveszíthetnek, a munkáltatói járulék csökkentésén viszont valamennyit visszanyernek - írja a Népszabadság.

A július 1-jei ötszázalékos áfaemelés az önkormányzatokat is sújtja, de hogy ez pontosan mennyit vesz ki a települések zsebéből, még senki nem tudja. Önkormányzati források azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy néhol súlyosabbnak tüntetik fel a helyzetet, mint az indokolt lenne. A települések kiadásainak jelentős részéhez ugyanis nem kapcsolódik áfa. Többek között a béreket és járulékait, illetve a szociális támogatásokat sem terheli forgalmi adó.

A helyzet azonban még így sem rózsás, hiszen az adóemelés miatt minden százból egy-két önkormányzati forint a központi költségvetést gazdagítja majd. Vagyis a helyhatóságok az idén összességében legalább 20-25 milliárdot biztosan buknak, jövőre meg ennek a duplájától szabadítják meg őket.

Az áfaemelés nem küldi padlóra a helyhatóságokat, ám a fejlesztési programok esetében lehetnek meglepetések - összegezi a véleményeket a Népszabadság.
 

  • kapcsolódó anyagok
ÖNKORMÁNYZATOK
ADÓZÁS