Az első magyar szerzői jogi törvény – az 1884. évi XVI. törvény – Arany László kezdeményezését követően Apáthy István előterjesztése alapján született meg. A törvény korszerű, a polgári viszonyokhoz igazodó kodifikációt valósított meg, a szellemi tulajdon napjainkig meghatározó elméleti alapjáról kiindulva.

A neves jogtudós, a pesti tudományegyetem hajdani rektora, Apáthy István (1829-1889), akinek személyében az 1870-es évek egyik legnagyobb tekintélyű kodifikátorát, a nemzetközi, a kereskedelmi és váltójog első tudományos művelőjét tisztelheti a hazai jogásztársadalom, szellemi öröksége ápolásának jegyében a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület pályázatot ír ki

APÁTHY ISTVÁN-DÍJRA

1. A pályázat feltételei:

Pályázni lehet minden olyan magyar nyelven elkészített szakdolgozattal (diplomamunkával), amely a szerzői jogot, különösen a szerzői jog aktuális kérdéseit, a gyakorlatban felmerült problémáit érinti, illetve a szerzői jognak más jogágakkal vagy társadalomtudományokkal (pl. közgazdaságtan, szociológia) való interdiszciplináris kutatása tárgyában jött létre. A pályázat további feltétele, hogy a szakdolgozatot (diplomamunkát) a 2009/2010. tanév keretében a jogász alapképzés, szakjogász képzés, illetve más posztgraduális képzés keretében nyújtották be , és a pályázat eredményhirdetéséig nyilvános közlésre sem részben, sem teljes terjedelmében, sem más neve (vagy álnév) alatt még nem kerültek.

2. A pályázók köre:

A pályázaton a 2009/2010. tanévben felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók indulhatnak.

3. A pályázati díj összege és annak elbírálása:

A pályázati díj összege bruttó 250 000 Ft, azaz kettőszázötvenezer forint. A pályázatokat a kiíró szervezet által kijelölt öttagú bíráló bizottság bírálja el. Az I. helyezett bruttó 125 000 Ft, azaz százhuszonötezer forint, a II. helyezett bruttó 75 000 Ft, azaz hetvenötezer forint, a III. helyezett bruttó 50 000 Ft, azaz ötvenezer forint pénzjutalomban részesül.

A pályázat kiírója fenntartja a jogot arra, hogy a bíráló bizottság döntésének megfelelően a díjakat megosztottan ítélje oda vagy – arra érdemes pályamű hiányában – helyezettet ne hirdessen. A pályázat kiírója támogatja a díjazott pályaművek megjelentetését az “Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle” című szakfolyóiratban.

4. A pályázat célkitűzése:

A pályázatot kiíró szándéka a szerzői jog, és a szerzői joghoz kapcsolódó más jogágak, társadalomtudományok tudományos igényű művelésének elősegítésére, az e terület iránt elmélyült érdeklődést tanúsító felsőfokú képzésben részt vevő egyetemi hallgatók ösztönzésére irányul.

5. A pályázat formai követelményei:

A pályázatok a 4. pontban megjelölt feltételeken túl nem esnek semmilyen tartalmi, terjedelmi korlátozás alá. A pályaműveket három példányban kell megküldeni a pályázatot kiírók részére, mellékelve egy nyílt nevezési lapot a következő adatok feltüntetésével:

  • A pályázó neve, életkora, egyetemi évfolyama, lakcíme, telefon és fax száma, valamint e-mail címe
  • A pályamű címe
  • A pályázó felsőoktatási intézményének a megnevezése, címe, telefon és fax száma, valamint e-mail címe
  • Képzés megjelölése (alapképzés, szakjogász képzés, más posztgraduális képzés)
  • A konzulens tanár/tanárok neve

6. A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. június 30.

Az eredményhirdetésről, az ünnepélyes díjátadás helyéről és időpontjáról a díjazottak külön értesítést kapnak. A pályázat végeredménye és a bíráló bizottság bírálata és a díjazott pályaművek a pályázatot kiíró szervezet honlapján (www.mszjf.hu) is közzétételre kerülnek.

7. A pályázatok benyújtásának helye és címe:

Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület, 1054 Budapest, Garibaldi utca 2.