A Bizottság megerősíti a sport európai dimenzióját

2011.01.19. Jogi Fórum/ Európai Bizottság

Az Európai Bizottság új javaslatokat fogadott el a sport társadalmi, gazdasági és szervezeti vetületeinek megerősítésére.

A várakozások szerint a sportolók, sportszervezetek és az állampolgárok egyaránt élvezhetik majd a tervezett intézkedések előnyeit, amelyeket a Lisszaboni Szerződés keretében az Európai Unióra háruló, a tagállami sportpolitikákat támogató és koordináló új feladatok szerint dolgoztak ki. Intézkedéseket azokon a területeken irányoztak elő, ahol a tagállamok nemzeti szinten nem tudnak megbirkózni a kihívásokkal. A Bizottság javaslatait – melyek figyelembe veszik a 2007-es, sportról szóló fehér könyv végrehajtása során szerzett tapasztalatokat – a tagállamokkal és a sportban érdekelt felekkel folytatott egyeztetések előzték meg. 2009-2010 során a Bizottság 6 millió EUR-t meghaladó összeget biztosított az egészségvédelmet, társadalmi befogadást, önkéntességet, a fogyatékosok akadálymentes közlekedését, nemek közötti esélyegyenlőséget valamint a dopping elleni küzdelmet célzó, körülbelül 40 sport-projekt támogatására. Tizenkét új projekt 2011-ben indul (lásd a mellékletet).

Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos a következőket mondta: „A sport kiemelt fontosságú mind Európa gazdasága, mint társadalmi modellje szempontjából. A ma elfogadott intézkedések hangsúlyozzák a sport társadalmunkban betöltött szerepének fontosságát, és hozzájárulnak a sport irányításának javításához.”

A Bizottság javaslatai, melyeket a „A sport európai dimenzióinak fejlesztése” című dokumentum tartalmaz, három fő területre terjednek ki: a sport társadalmi szerepére, gazdasági vetületeire, és a sport szervezésére. Az egyes fejezetek az Európai Bizottság és a tagállamok által végrehajtandó intézkedéseket javasolnak.

A sport társadalmi szerepére vonatkozóan a dokumentum a következőket javasolja:

* az EU vegye fontolóra az Európa Tanács doppingellenes egyezményéhez történő csatlakozást;
* dolgozzanak ki a kombinált sport- és általános oktatásra vonatkozó európai iránymutatásokat;
* dolgozzanak ki és vezessenek be nemzetközi sporteseményekre vonatkozó biztonsági intézkedéseket és követelményeket;
* folytatódjék a nemzeti iránymutatások kidolgozása a testmozgásra vonatkozó uniós iránymutatások alapján;
* dolgozzanak ki a sportrendezvények, -tevékenységek, -események és -helyszínek megközelíthetőségére vonatkozó normákat, összhangban az európai fogyatékosságügyi stratégiával;
* segítsék elő a nők számára vezetői pozíciók betöltését a sport területén.

A sport gazdasági szerepét illetően a Bizottság az alábbiakat javasolja:

* a sportegyesületek alakítsanak ki mechanizmusokat a médiajogok kollektív értékesítésére a bevételek igazságos újraelosztása érdekében;
* fordítsanak több figyelmet a sporttal kapcsolatos szellemi tulajdonjogokra;
* cseréljék ki a bevált gyakorlatokat a sport átlátható és fenntartható finanszírozására vonatkozóan;
* kövessék nyomon az állami támogatásokról szóló jogszabályokat a sport területén;
* maradéktalanul használják ki a strukturális alapok sporttal kapcsolatos lehetőségeit;
* törekedjenek a valamennyi tagállamra vonatkozó, összehasonlítható statisztikai adatok gyűjtésére.

A sport szervezésére vonatkozóan a dokumentum a következőket javasolja:

* ösztönözzék a jó vezetési gyakorlatot a sport terén, figyelembe véve a sport sajátosságait,
* készítsenek tanulmányt az áthelyezési szabályokról, és ennek alapján adjanak iránymutatást;
* adjanak iránymutatást arra nézve, hogy hogyan egyeztethetők össze az állampolgárok szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok az egyéni sportokban rendezett versenyek gyakorlatával, nemzeti alapon;
* vegyenek fontolóra további intézkedéseket a sportügynökök tevékenységeit illetően;
* támogassák a szociális partnereket és sportszervezeteket egy uniós szintű párbeszéd kialakításában a sport- és szabadidős ágazatban.

A következő lépések

A dokumentumot, vagy más néven közleményt, ezután a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek továbbítják annak megvitatása és tagállami nyomon követése céljából.

A Lisszaboni Szerződés és a sport

Az Európai Unió működéséről szóló Lisszaboni Szerződés 165. cikke értelmében az Unió a tagállamok sportpolitikai kezdeményezéseit támogatja, koordinálja és kiegészíti. A Bizottság a sport európai dimenzióját a tagállamokkal, sportszervezetekkel, a civil társadalommal és az állampolgárokkal szoros együttműködésben kívánja fejleszteni.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
SPORTJOG
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ
JOGALKOTÁS