Ma vagy hétfőn megy Kroes levele Budapestre

2011.01.21. BruxInfo

Szándéka szerint már pénteken, de legkésőbb hétfőn küldi el az Európai Bizottság illetékes biztosa Budapestre azt a levelet, amelyben tisztázza álláspontját a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban és válaszokat vár a kormánytól – közölte a BruxInfóval péntek délben Neelie Kroes bizottsági alelnök szóvivője.

Még ma (pénteken), legkésőbb hétfőn küldik el Budapestre azt a magyar kormánynak címzett levelet, amelyben az Európai Bizottság kifejti álláspontját a magyar médiatörvényről– közölte a BruxInfóval péntek délelőtt Jonathan Todd, Neelie Kroes szóvivője. Todd kora délután a BruxInfo kérdésére megerősítette, hogy az illetékes bitztos szándéka szerint a levelet még pénteken megküldik a magyar hatóságoknak.

A levelet Neelie Kroes, a dossziéért felelős bizottsági tag írja majd alá, és szóvivője szerint válaszokat kér majd a magyar hatóságoktól a levélben felvetett specifikus pontokra.

A szóvivő azt is megerősítette, hogy Kroes levelében annak a három kételyének a megválaszolását várja a kormánytól, amelyről hétfői strasbourgi parlamenti szakbizottsági meghallgatásán már említést tett. Ezek a származási ország elvének esetleges megsértésére, a kiegyensúlyozott tájékoztatás túl általános értelmezésének lehetőségére és a médiaregisztrációra vonatkozó szabályokra vonatkoztak, de a biztos azt is jelezte, hogy Brüsszel vizsgálja a médiahatóság függetlenségének kérdését is. Szóvivője ugyanakkor péntek kora délután még nem tudta megmondani, hogy a médiahatóságkal kapcsolatos kérdés is benne lesz-e a levélben.

A levél közelgő kiküldetését José Manuel Barroso bizottsági elnök helyezte kilátásba még szerdán az Európai Parlament előtt. A Bizottság elnöke tisztázó levélről beszélt. Az abban kifejtett észrevételekre várják a magyar kormány válaszát és Brüsszel ennek fényében dönt az esetleges további lépésekről.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán immár feltételek támasztása nélkül vállalta, hogy a kormány orvosolni fogja azokat a problémákat, amelyek fennakadnak a Bizottság szűrőjén. Brüsszelben politikai kötelezettségvállalásnak tekintik ezt az ígéretet.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
MÉDIAJOG
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT