Európai polgári kezdeményezés: már több témában is gyűlnek az aláírások

2012.08.22. http://www.europarl.europa.eu

Április 1-jétől az EU lakosai az európai polgári kezdeményezés segítségével közvetlenül kérhetik jogszabályalkotásra az EU-t. Ehhez legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni. Eddig kilenc kezdeményezést vettek nyilvántartásba, többek között a vízgazdálkodásról, az állatkísérletekről és az ifjúsági csereprogramokról.

Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés vezette be, célja pedig, hogy az EP-választásokon szavazati joggal rendelkezők az uniós jogalkotást közvetlenül is befolyásolhassák, és megerősödjön a részvételi demokrácia.

Az első polgári kezdeményezést május 9-én, az Európa-napon vették nyilvántartásba. Eddig kilenc kezdeményezést fogadott be az Európai Bizottság, de ebből egyet később visszavontak.

Augusztus elején így nyolc témában gyűjtötték az aláírásokat, többek között vízgazdálkodással, oktatással, mobilitással és kutatással kapcsolatos kérdésekben.

Egymillió aláírás hét országból

Egy érvényes polgári kezdeményezéshez egy év alatt legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni hét tagállamból. A kezdeményezés tárgyának mindenféleképpen az Európai Bizottság hatáskörébe kell tartoznia, máskülönben a kezdeményezés nem befogadható.

Az Európai Bizottságnak a polgári kezdeményezés alapján nem kötelező jogszabályjavaslatot tennie, de döntését minden esetben indokolnia kell. Amennyiben egy kezdeményezés alapján jogszabályjavaslat készül, az később a rendes uniós döntéshozatali eljárás keretében az Európai Parlament és az Európai Tanács elé kerül.

További részletek az európai polgári kezdeményezésről az oldal jobb oldalán található linken keresztül elérhető multimédiás alkalmazásunkban.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ
EURÓPAI POLGÁRI KEZDEMÉNYEZÉS