Az idén is járőröznek magyar rendőrök a horvát tengerparton

2013.06. 3. Jogi Fórum / MTI

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén nyáron is teljesítenek majd szolgálatot magyar rendőrök a horvát tengerparton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

A magyar rendőrök ezúttal is Zárában (Zadar) és térségében segítenek horvát kollégáiknak olyan rendészeti feladatok végrehajtásában, amelyek a turisták által kedvelt övezetekbe utazó magyarokkal kapcsolatosak.

A július 1-jén kezdődő és augusztus 30-ig tartó külszolgálat idején kéthetes váltásokban, időszakonként két-két rendőr - közrendvédelmi területen dolgozó zászlós, illetve tiszthelyettes - tartózkodik az Adriánál. Közös járőrszolgálatot látnak el a horvát rendőrökkel, önálló intézkedési jogkörük nincs.

A rendőrség tájékoztatása szerint a tavalyi kiküldetés idején Zárában és a környékbeli településeken, kiemelten Vir szigeten, jellemzően azok belterületén lévő éttermek, kávézók, strandok és környékük ellenőrzésében vettek részt a magyar egyenruhások. Ezeket a feladatokat hétköznapokon és hétvégén egyaránt végezték, különös figyelemmel a turnusváltások időszakára.

Az állomány tagjai leggyakrabban turistáknak adtak felvilágosítást például elveszett tárgyakkal, tulajdonjoggal kapcsolatos eljárásokban, egészségügyi ellátás igénybevételében, de útbaigazításokkal is segítették, vagy figyelmeztetésekben részesítették a magyar állampolgárokat. Részt vettek azoknak a közlekedési baleseteknek a rendőrségi eljárásaiban, amelyekben magyar állampolgárok is érintettek voltak. Segítséget nyújtottak az ügyintézésben, illetve a nyelvi nehézségek leküzdésében.

Az elmúlt évben a turistaszezon alatt egyetlen halálos kimenetelű, magyar állampolgárokat érintő közlekedési baleset sem történt a térségben, csupán különböző szabálysértések, kisebb balesetek fordultak elő.

A horvát hatóságok tavaly az év első nyolc hónapjában hét magyar állampolgár által elkövetett bűncselekményt regisztráltak, illetve 11 magyar sértett vált bűncselekmény áldozatává - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
 

  • kapcsolódó anyagok
RENDŐRSÉG
HORVÁTORSZÁG