Pharaon-ügy, PC-szerződések - A nemzetbiztonsági bizottság üléséről

2016.04.22. Jogi Fórum / MTI

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén napirendre került Ghaith Pharaon arab üzletember magyarországi tevékenysége, továbbá a Political Capital (PC) elemző és tanácsadó cég és az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti szerződések ügye is.

Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök a testület zárt ülése után újságíróknak elmondta: tényfeltáró bizottság fogja vizsgálni a PC és az NBH közötti szerződéseket, dokumentációkat.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke közölte: nemcsak azokat a dokumentumokat fogják vizsgálni, amelyeket az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) honlapján is nyilvánosságra hoztak, hanem egyéb, ezzel kapcsolatos dokumentumokba is betekinthetnek majd a képviselők.

Korábban a Magyar Idők című napilap közölt részletes információkat az AH által előzőleg nyilvánosságra hozott PC-tanulmányokból. Azt írták: a Gyurcsány-kormány idején, 2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott a PC, az összegből 190 millió forint értékű megbízásuk az NBH-tól érkezett.

Kormánypárti politikusok politikai kifizetőhelynek nevezték a céget, amely visszautasította a vádakat. Azt írták: már hét éve kérték az NBH-nak készített, "politikai játszmák miatt" 2027-ig titkosított munkáik teljes nyilvánosságát, az iratok közlése azonban nem teljes, az azokról szóló egyes nyilatkozatok pedig "szándékosan félrevezetőek".

A sajtóhírek szerint az al-Kaida finanszírozásáért az FBI top10-es körözési listáján szerepelt Ghaith Pharaonról korábban Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja azt mondta: az üzletember gazdasági érdekeltségeket szerez Magyarországon és üzleti kapcsolatban áll a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel.

A testület ülése után Molnár Zsolt és Mirkóczki Ádám úgy vélekedett: a Belügyminisztériumtól (BM) és a titkosszolgálatoktól kapott válaszok az ügyben nem voltak sem kielégítőek, sem megnyugtatóak. Molnár Zsolt hozzátette: ez az ügy a testület következő ülésein is napirenden lesz.

Németh Szilárd ugyanakkor azt mondta: egyelőre az sem biztos, hogy "ez a Pharaon az a Pharaon". A nyomozóhatóságok felvették a kapcsolatot a külföldi társszervekkel, egyelőre információgyűjtés zajlik - tette hozzá. Véleménye szerint a zárt ülésen a BM-től és a szolgálatoktól kapott eddigi információk alapján nincs bűnügy.

Mirkóczki Ádám úgy látja, "a körülmények azt sugalmazzák", hogy ugyanarról a személyről van szó.

A jobbikos képviselő korábban azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottsága együttes ülésen is tárgyalja az ügyet. Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja azt mondta: támogatja ezt a kezdeményezést.

Mirkóczki Ádám szerint ha kiderül, hogy valóban a sajtóhírek szerint terrorista kapcsolatokkal rendelkező körözött bűnöző az, aki a külügyi tárcához tartozó kereskedőházzal és Orbán Viktor miniszterelnök családjával is üzleti kapcsolatban áll, az az elmúlt évek legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatát jelentheti.

Az offshore-botrányról is tájékozódott a testület. A képviselők úgy nyilatkoztak, még számos kérdés van az ügyben, amelyről Molnár Zsolt azt mondta: még kérdés, hogy vannak-e nemzetbiztonsági vonatkozásai. A bizottsági elnök mindazonáltal leszögezte: ez a botrány azt igazolja, hogy ezt a területet újra kell szabályozni. 

  • kapcsolódó anyagok
NEMZETBIZTONSÁG