Konferenciát szervez a magyar és az izraeli igazságügyi minisztérium hétfőn Budapesten Internethasználat és felelősség – Jogi eszközök az online gyűlöletbeszéd megfékezésére címmel – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A rendezvény célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a világháló veszélyeire, valamint áttekintsék, hogy az egyes személyek vagy nemzetek méltóságát sértő törekvésekkel szemben hogyan használhatók a jog eszközei – mondta Trócsányi László, hozzátéve: meghívására a konferencián részt vesz és nyitóbeszédet mond Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter.

A szaktárca vezetője szólt arról, hogy a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága a polgári fejlődés egyik mérföldköve volt, a francia nemzetgyűlés által 1789-ben elfogadott emberi és polgári jogok nyilatkozatának vonatkozó rendelkezése ma is “zsinórmértékül” szolgál. Hozzátette: Magyarország ötéves alaptörvénye implementációjának, gyakorlatba ültetésének szempontjából is fontos, hogy áttekintsék a hazai mellett más államok gyakorlatát.

Hangsúlyozta: közismert, hogy a magyar közbeszédet mennyire mérgezik egyes portálok – köztük a kuruc.info -, amelyek éppen a joggal visszaélve fejtik ki tevékenységüket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy egyes sérülékeny csoportok – például a gyermekek, fiatalok – milyen könnyen a világhálón rájuk leselkedő veszélyek áldozataivá válhatnak – fejtette ki a miniszter.

Elmondása szerint kettős céljuk van: fel akarják hívni a figyelmet a veszélyekre és a megoldás felé is lépéseket szeretnének tenni, ezért vesznek részt az igazságügyi miniszterek mellett bírák, ügyészek, a médiahatóság képviselői és jogtudósok a konferencián.

Ilan Mor izraeli nagykövet azt mondta, a két ország közös érdeke, hogy harcoljanak a gyűlöletbeszéd ellen az interneten és a közösségi médiában. Ez konferencia nagyon fontos lépés ennek a szándéknak a megvalósításában – tette hozzá.