Korrupciós ügyek az EULEX bírói testületében? - Lemondott az EU koszovói jogi és igazságügyi missziójának vezetője

2017.11.16. Jogi Fórum / MTI

Lemondott az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírói testületét vezető Malcolm Simmons, mert - mint mondta - az EULEX soraiban több korrupciós ügyre is fény derült.

A pristinai sajtó csütörtökön a Le Monde francia napilap értesüléseire hivatkozva közölte: a brit Malcolm Simmons az utóbbi hetekben több korrupciós ügyet is jelentett, amely a misszión belül történt, például arra is rámutatott, hogy az EULEX egy másik bírája feltörte az email-fiókját. Az esetet jelentette a brit és az uniós külkapcsolati szolgálatnak, és arra kérte őket, hogy jelentsék az esetet a rendőrségnek, amire nem voltak hajlandók. 

A KosSev észak-koszovói hírportál értesülései szerint Simmons további vádakat is megfogalmazott az EULEX-szel kapcsolatban, például arra is utalt, hogy a testület megbízatása kifejezetten politikai jellegű. "Az EULEX nem a jogállamiság és a törvény betartásáért felel, hanem politikai misszió, és aki másképp gondolja, az vagy naiv, vagy hülye"- idézte a KosSev a bírót. Mint mondta: a bírókra folyamatos politikai nyomás nehezedett. Szerinte kollégáinak többsége őszinte és igazságos, de nem akar a rendszer ellen harcolni, mert tudja, hogy abból csak gondja származna.

Malcolm Simmons szerint a politika azt várja az EULEX-től, hogy olyan ellenzéki politikusokat lehetetlenítsen el, mint például Fatmir Limaj, a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) nevű párt vezetője, aki korábban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik parancsnoka volt Hashim Thaci jelenlegi köztársasági elnök és Ramush Haradinaj miniszterelnök mellett. Limaj ügyében a hágai Nemzetközi Törvényszék is vizsgálatot folytatott, ám végül felmentették. 

Az EULEX-et 2008-ban, Koszovó függetlenségének kikiáltása után néhány hónappal hozták létre, Malcolm Simmons azóta látott el bírói feladatokat a koszovói misszióban, 2014 óta pedig a bírói testület elnöke volt.

  • kapcsolódó anyagok
KOSZOVÓ