Miért követnek el az emberek bűncselekményeket? A bűnözőnek a ‘vérében van’ a bűnelkövetésre való hajlam vagy bizonyos körülmények szerencsétlen összjátéka következtében lép a bűn útjára? Milyen tényezők határozzák meg vagy növelik az elkövetővé válás esélyét? – Az ezekhez hasonló kérdések a kriminológusok, jogászok és tudósok mellett a hétköznapi embereket is foglalkoztatják. A bűncselekmény elkövetését kizárólag egyetlen okra, kockázati tényezőre nem lehet visszavezetni. A számtalan empirikus kutatás és vizsgálat ellenére a bűnelkövetővé válásért felelős „kriminális gént” nem sikerült azonosítani és olyan univerzális elmélet sem született, ami minden deliktum és elkövető esetében egyaránt alkalmazható lenne a kriminális viselkedés kialakulásának magyarázatára.
A napjainkban uralkodó felfogás szerint a bűnözői magatartást az egyén biológiai attribútumai, a társadalmi és a környezeti, valamint a lélektani, pszichés tényezők interakciója, kölcsönös egymásra hatása alakítja. A tanulmány a bűnelkövetővé válás pszichikai tényezőivel is kapcsolatos elméleteket, illetve azok képviselői által rizikófaktornak tekintett tényezőket kísérli meg bemutatni.
A Szerző bírósági titkár, kriminalisztikai és jogpszichológiai szakjogász.